2012. november 27., kedd

365. mese


Nád Péter. (Szavak száma: 2890)

Nos tehát egy időben vólt egy igen nagy gazdag király. Annak a királynak volt egyetlenegy szép fia. Azt mondja a királynak a fia:
«Édesapám, eresszen el engem a tizenkét jágerrel vadászni». Azt mondja az édesapja:
«El is eresztenélek, édes fiam, de nem birod meg a ló rázását.» Azt mondja a kis fiu:
«Legyen szives nyergeltesse fel a lovat, a tizenkét jágert készíttesse el, hogy azokkal el­mehessek, ha meg is ráz a ló egy kisség.»
Avval nekiállt s kimennek a vadászhelyre, a havasra s itt megállapodnak egy fa alatt. Itt mondja a kis fiu:
«Kedves társaim, én meg vagyok bággyadva s lefekszem, ti tizeneggyen menjetek vadászni a tizenkettedik maradjon itten.» El is menyen a tizenegy jáger vadászni s a tizenkettedik ott marad mellette. Egyszer az uton három királykisasszony menyen el. Azt mondja a leg­nagyobbik:
«Kedves hugom, né milyen szép királyfiu fekszik ott; ha én ezt magaménak tudnám tenni, az egész katonaságot egy orsófonálból egy esztendeig ki tudnám állani.» Azt mondja arra a közbelső leány:
«Ha én ezt a királyfit magaménak tehetnem, egy árpacipóból az egész katonaságot ki tudnám tartani.» Mondja a legkisebbik:
«Kedves két néném, ha magamévá tehetnem azt a királyfiut, olyan tizenkét aranyhaju gyermeket szülnék neki, mint tizenkét tulipánt.»
A királyfiu nagyon aludt s nem hallott semmit, csak a jáger hallotta, hogy mit mondanak. Egy kicsi légy megcsipi a királyfiut s arra megébred. Azt mondja a jáger neki:
«Kedves királyfiu, legyen szives, ha szóval meg nem sérteném, hallgasson meg, egy hirt mondanék.»
Kap a királyfiu rajta. «No csak rajta, mondjad.»
Ekkor a jáger elmondja szép rendbe, hogy mit mondtak a királykisasszonyok, amig a királyfiu aludt. Ekkor a királyfiu a jágerrel megfuvassa a vadászkürtet s a többi jágerek összegyülnek. Mondja a királyfiu:
«Kedves jáger barátaim, szedjétek össze magatokat, többég nem vadászunk.» Megindulnak hazafelé.
Az édesapja kiszökik elejükbe s leveszi a ló hátáról a fiut s kérdi:
«Kedves fiam, nem lett semmi bajod.» Feleli a királyfiu:
«Nem lett semmi a világon.»
Csakhamar bémenyen a királyfiu: egy pohár bort megisznak, egy darab kenyeret megesznek s röktön mondja az apjának:
«Egy hintó elé négy lovat fogasson be nekem.»
Röktön az apja négy lovat befogat egy hintó elejébe s elmennek a Fekete király kastélyához. Bémennek, köszönnek:
«Jó napot felséges királyom.»
«Isten hozott kedves gyermekem, mi járásbélik vagytok.»
«Jöttünk a felséges királyhoz, hogy nézzünk szerte, de leginkább azér jöttünk, hogy a kisebbik leányát adja nékem feleségül.»
A király röktönd oda is adja a leányát s felteszik, hogy mikor legyen meg a lakodalom, de sokáig az időt nem töltik ott. Megindulnak s mennek hazafelé s mondja a királyfiu az édes­apjának:
«Kedves, édesapám, azér jártunk, hogy feleséget kértem magamnak.»
Nodehát nagyon készülnek itt is ott is lakodalomra. El is mennek huszonnégy hintóval az leány után s elhozzák s eltelik a lakodalom s azontul boldogul élnek. De megbusulja az királynak az más két leánya magát, hogy a legkisebb testvérüket férjhez vitték, ők pedig maradtak otthon. Mondja az nagy leány az édesapjának:
«Édesapám, hogy volt magának annyi esze, hogy a legkisebb leányát férjhez adta s minköt pedig itt hagyott szégyenben.» Mondja a középső:
«Édesapám, ha minköt itt hagya szégyenben, csináltasson nékünk egy nagy havasban egy két emeletü palotát, hogy menjünk oda lakni, mert a szégyentől itt a háznál többet nem ülhetünk.»
A király röktönd összeszedett kőmiveseket és pallérokat s megcsináltatja a palotát; ellátta mindenfélével a mi a királyi életbe talál s odaköltözött mind a két leány. A kisebbik király­kisasszony teherbe esett s jött az idő, hogy a királyfiunak el kell menni háboruba. Megbusul a királyfiu nagyon s kéri a szüleit, hogy olyan gondját viseljék a királykisasszonynak, «Hogy különben mint nekem kicsikoromba, nehogy valami bántódása legyen neki a mig haza gyövök.» Azt mondja az édesapja:
«Ne féjj semmit, mert ha az Isten megsegit, a mig te ottléssz, gondját fogjuk viselni.» Evvel nagy sirva elbucsuzik a fiatal király a feleségitől s elmenyen hazunnat. Mikor esztendeje lett volna, hogy odavan, a felesége megbetegszik. Egy hassal tizenkét aranyhaju fiut ojat szült, mint tizenkét tulipán. Az áldott napra is lehetett nézni, de még azokra is igen. Megörvendnek az öregek erősen, hogy az Isten ő felsége az ők menyüknek milyen szép tizenkét aranyhaju fiut adott. Mámost hozattak neki bábasszonyt négyet is, doktort is tizenkettőt melléje, nehogy valami bántódása legyen. Azt mondja az öreg király:
«Fiam, legyünk mi most azon, hogy a fiunkat is értessitsük az örvendetes ujságról.» Röktönd irt a király egy levelet és lepecsételi. Vólt az udvarba egy öreg ember. Feltarisnyázzák s a levelet kezibe adják, hogy röktönd menjen s adja oda a felséges királyfiunak. Menyen az öreg azon uton, azon a havason keresztül, ahol a Fekete király két nagyobbik leánya lakott, éppen az ut mellett. Meglássák a fellegvárból a leányok az öreget, behivják a várba s kérdezik, hogy mi járásban van? Az öreg elbeszéli a dolgot. Röktönd leültetik, etetik, itatják. Az öreg ugy leissza magát mint egy disznyó, s a királykisasszonyok elveszik a levelet tőle. Kicserélik egy másikkal s megparancsolják neki, hogy mikor visszatér, jöjjön be hozzájuk. Mikor az fiatal király olvassa a levelet, ugy elkezdett sirni, hogy a kik mellette voltak, mind sirva fakadtak bánatukban. Az volt a levélbe írva: «No ugyan édes fiam, hoztál nekünk egy olyan menyet, hogy tizenkét kopókölyket szült neked.» Visszairja a királyfiu: «Az Isten ő felsége rosszul látogatott meg engemet, de ha kutya-, ha macskakölyök, viseljék gondját a mig hazamenyek.» Ismét megy az öreg a havasi kastély mellett s a királykisasszonyok behivják, lerészegitik, hogy nem tud magáról s a levelet kicserélik. Beleirják abba: «A tizenkét aranyhaju fiut dobják bele a tengerbe, a feleségemet pedig vagdaltassák össze.» Hazamenyen az öreg ember s adja a király­nak által a levelet. Mehelyt belenéz röktönd hullani kezdett a könnye. Fut az öreg királyné is arra, hogy mér sir a király s az is helyből sirni kezdett. Azonnal mondják egyik a másiknak, hogy micsoda sziv fekszik benne, hogy azt a tizenkét szép gyermeket hányják a tengerbe s az anyjokat vagdalják össze? Bémenyen a király a menyihez s lássa az menye, hogy oly erősen sir az király. Igy kérdi az menye:
«Mi az kedves édesapám, hogy már két éve itt vagyok s még eddig sirni nem láttam soha.» Mondja erre a király:
«Hadd el fiam, mert nem lessz javadra amér én sirok.» Röktön kérdi a fiatal királyné, hogy talán levelet küldött az ő ura. Mondja hogy: «Adja ide, hogy olvassam fel én is.»
Odaadja a király, belenézett a levélbe és lássa, hogy mi van beleirva, ugy kezd sirni mint a záporeső. «Ha tudta, hogy engem elpusztít, akkor mér nem hagyott békét nekem.»
Röktön összeszedett a király ácsokat s egy bárkát csináltatott neki s tizenegy gyermeket bele­hánták a tengerbe a tizenkettediket tették a bárkába melléje, őt is avval beeresztették a tengerbe. Igy szól a király:
«Isten viselje gondodat, kivánom.» Egy év mulva hazajött a királyfi, de nagy bánattal vót, hogy az ő feleségit elpusztitották. Helyből elvette feleségnek a felesége nagyobbik nénjét. Tenger viszi erre is arra is. A hogy elmegyen a bárka messze messze, kiveti őket a tenger egy tengerszigetbe. Ekkorra a fiu akkorát nőtt a bárkába, hogy alig tudott férni benne. Megrugta a fiu a bárkának az oldalát s ez azonnal széjjelomlott. Kijöttek belőle s a térre állottak ugy adtak hálát az Istennek, hogy kivezérelte őket a szárazra. Ekkor Krisztus azt mondja Szent-Péternek:
«Péter, nézz le a fődre, mit látsz?»
«Uram teremtőm, látok egy asszonyt, vagyon egy kicsi fia; térden állva kérik az Istent.» Mondja Krisztus:
«No lásd te Péter, az a fiu nincsen megkeresztelve, menjünk le és kereszteljük meg őtet.»
Elmenyen Krisztus-Urunk Péterrel s leszáll hozzájuk s megkeresztelik a fiut Nád Péternek. Röktön azt mondja Krisztus-Urunk Szent-Péternek:
«No ajándékozzuk meg őtet valamivel.»
Adtak neki egy egész rend gunyát s adtak egy olyan nyilat neki, hogy akármihez lőtt a világon, annak el kellett esni. Krisztus-Urunk adott neki egy almát is s azt mondja neki:
«No te Péter, menj el s keress magadnak egy olyan szép helyet, a hol te szeretsz lakni; dobd fel ezt az almát s lesz belőle egy kétemeletü palota, s a mig éltek édesanyáddal ellakhattok benne.»
A hogy mennek elérnek egy térségre. Ekkor mondja az édesanya:
«Most hová menjünk édes fiam, mert nincs sem országunk sem házunk.»
«Hadd el édesanyám, mert rendelt az Isten.»
Ekkor feldobta az almát s meglessz a kétemeletü palota. Ekkor élnek ők boldogul az édes­anyjával ebbe a kétemeletes palotába. De Krisztus-Urunk adott neki egy aranyvesszőt is s Nád Péter átaldobta az aranyvesszőt a tengeren keresztül s lett belőle egy akkora hajó, a kivel szekeret is átal tudott vinni. Egyszer jő az édesanyjának az udvarából három béresszekér; vitt a Zöld király katonaságának eleséget átal. És mikor odaérkeznek hezzuk, bé menyen egy béres s mondja a fiunak:
«Hajóslegény legyen olyan szives s vigyen minket átal pénzér.» Kérdi Péter, hogy: «Honnan jönnek maguk?» Nevezi, hogy Veres királytól jönnek. Ekkor Péter is nem lessz rest, felszökik kiszalad s meglássa a szekereket a terüvel. Röktön behijja a béreseket s asztalba ülteti; étellel, itallal ellássa, ugy bocsátotta őket keresztül a hajón. Másnap jönnek vissza a béresek. Ujra átalhozza, behijja s eltarcsa őket esmén. Megindulnak a béresek, hogy menjenek haza. Volt Péternek egy kicsi kutyája. Azt mondja a legnagyobbik béresnek:
«Kedves jó Bácsi legyen szives ezt a kicsi kutyát vigye el magával. Mikor bé fog menni maga a királyhoz, ezt is ereszsze bé, de arra vigyázzon, hogy mikor maga kijön, ő is kijöhessen.»
Hazaérkeznek, a marhákat kifogják s békötik a hejjekre. Szalad a béres, hogy jelentse, hogy hol jártak. Igy mondja a béres a királynak:
«Szerencsés jó estét adjon Isten felséges királyatyámnak.»
«Hál’Istennek, hogy hazajöttetek.»
«De hoztam egy hirt a felségednek.»
«Szaporán szeretném meghallgatni a hírt» mondja a király.
«Felséges királyatyám, szépen kérem, olyan hírt hoztam, hogy itt és itt a tengersziget mellett vagyon egy hajóslegény. Kénáltuk pénzzel a mér’ átalvitt, de azt se vette el. Vissza is vissza­hozott, de akkor se kért semmit; étellel, itallal jól tartott.» Feleli erre a királyné:
«Annál nagyobb hazugságot is tudok én mondani.» Mondja a király:
«Szeretném meghallani, hogy mi lessz az.»
«Itt és itt a tenger mellett vagyon egy akkora kan mint egy hároméves tulok. Ha találtatnék olyan ember, a ki odamenne, hogy azt a kant elvinné onnét s birna vele; annyit szántana egy esztendőn keresztül, hogy még hat sem tudná elhasználni.» Eztet a kicsi kutya mind hallgatta. Avval elbucsuzik a béres, megnyitsa az ajtót s kijönnek onnat. Megindul a kicsi kutya s egy szemhunyás alatt otthon van. Kérdi pedig a gazdája, hogy mit hallott a királynál. Mondja a kicsi kutya:
«Nagyobb az, hogy meg vagyok ehülve, nem érkezem beszélgetni.» Röktön enni ad Péter a kutyának s jollakik s így mondja Péternek:
«J’azt mondja a királyné, hogy a tenger mellett vagyon egy akkora kan, mint egy hároméves tulok. Ha találtatnék olyan ember, a ki odamenne, hogy azt a kant elvinné onnat s birna vele; annyit szántana egy esztendőn keresztül, hogy még hat évig sem tudná elhasználni.»
Nád Péter reggelre kerül, felöltözik s veszi a nyilját a vállára, megindul a tengersziget mellett s egyszercsak megtalálja a kant; reá tartsa a nyilját, hogy lőjje keresztül. Azt mondja a kan:
«Hó, te Péter, ne lőjj keresztül engemet, mer’ a mér’ jöttél teljesíteni fogom, hanem gyere ide ülj fel a hátamra, mer én hazaviszlek.» Felült Péter s elmentek haza. Ekkor a kan elment a mezőre s annyit túrt s vetett, boronált, hogy már annál többet nem lehetett. Mikor megért a gabona, le is vágta s haza is hordta, ki is csépelte s hambárba is rakta s minden a világon ellátott.
«No kedves gazdám Péter, készen vagyon minden, én elmenyek, maradjatok vigan.»
Estére kerekednek s mikor lefeküdtek, olyan keserves sirást hallanak künn, hogy Péternek a lelke is megesett rajta. Azt mondja az édesanyjának:
«Keljen fel édesanyám, gyujtson lángot, keressük meg a mi künn sir.»
Fel kel az édesanyja s lángot gyujt, hogy keressék meg. De mikor kimentek volna az utra, akkor semmi sirás nem volt sehol. Bemennek, hát isment olyan keservesen kezdett sirni, hogynem lehetett kiállani. Esment kimennek s keresni kezdik. Meg is látják, hogy két ember a sánczba belevagyon esve. Felveszik őket ugy sárosan s beviszik a szobába, belefektetik az ágyba s ételt italt adtak nekik. Mikor elaludtak volna, azt mondja Krisztus Szent Péternek:
«Azér próbálgatjuk az én keresztfiamat, hogy nem hitte é el magát? Hogyha valami szegény utonjáró ember járna éccaka, vajon behinna é a házába s adna neki bár szállást? De látod, hogy nála a jólelküség örökké egyformán áll.»
Reggelre kerülnek s Krisztus adott neki egy aranyalmát s avval elmennek. De meghagyta Nád Péternek, hogy az almát vesse átal a tengeren. Átalveti Péter az almát s egy ojan aranyhíd lessz belőle, mijent ember szemeivel sohasem látott. Nemsokára a veres királytól három sze­kér jön át a zöld királyhoz. Meglássák a béresek messzire, hogy milyen ragyogós hid vagyon annál a hajósnál. Mikor odaérkeznek, nem mernek a hidra menni, a mig meg nem kérdezik a hajóstól. Bémenyen a nagyobb béres:
«Szerencsés jó napot adjon Isten hajóslegény.»
«Adjon Isten maguknak is.»
«Megengedi-e, hogy ezen az aranyhidon keresztül menjünk?»
«Hogyne engedném, mikor hogy nem csak azér adta az Isten ő felsége, hogy csak én járjak réta.» Kérdi Péter hogy: «Honnan jönnek maguk?»
Nevezi, hogy a veres királytól jönnek.
Röktön behijja a béreseket, az asztalba ülteti: étellel, itallal ellása, ugy bocsátotta őket keresz­tül a hidon. Másnap jönnek vissza a béresek. Ujra átalereszti, behijja s eltarcsa őket esmén. Megindulnak a béresek, hogy menjenek haza. Péter esmén odaadja a kicsi kutyáját s azt mondja a legnagyobbik béresnek:
«Kedves jó Bácsi, legyen szives, ezt a kicsi kutyát vigye el magával. Mikor bé fog menni maga a királyhoz, ezt is eressze bé, de arra vigyázzon, hogy mikor maga kijön, ő is ki­jöhes­sen.» Hazaérkeznek, a marhákat kifogják s bekötik a hejjekre. Szalad a béres, hogy jelentse, hogy hól jártak. Igy mondja a béres a királynak:
«Szerencsés jó estét adjon Isten felséges királyatyámnak.»
«Hál’Istennek, hogy hazajöttetek.»
«De hoztam egy hirt felséges királyatyámnak.»
«Szaporán szeretném meghallgatni a hirt,» mondja a király.
«Felséges királyatyám, szépen kérem, olyan hirt hoztam, hogy itt és itt a tengersziget mellett vagyon egy hajóslegény, annál vagyon egy olyan hid, a milyent emberi keresztény szem nem látott. Még messziről az ember a ragyogástól megijed. Kénáltuk pénzzel a mér átaleresztett, de azt se vette el, vissza is visszahozott, de akkor se kért semmit; étellel itallal jól tartott.»
Ekkor fordul az asszony:
«Ennél nagyobb hazugságot tudok én mondani.» Igy mondja az asszony: «Itt és itt a tenger­sziget mellett lakik tizenegy koronás hattyu. Tiz hattyu olyan szépen játszik napestig, hogy gyönyörüség nézni, de a tizenegyedik olyan keservesen sir s bujdosódik, hogy a ki aztat hallja s lássa, a szive szinte meg kell hasadjon. A ki azt a tizenegy hattyut meglövi, olyan királyságot nyer, hogy egy madár egy év alatt sem tud keresztül repülni rajta.» Ezzel a béres megnyitsa az ajtót s kijönnek onnat. Nád Péter reggelre került. Addig megy a tengersziget mellett, a mig szinte álló dél lessz. Meglássa távolrul, hogy tiz koronás hattyu olyan szépen játszik, hogy gyönyörüség nézni, de a tizenegyedik olyan keservesen sir es bujdosódik, hogy a ki aztat lássa és hallja, a szive szinte meg kell, hogy hasadjon. Felszóval kiáltsa Péter:
«Kedves testvér, ne sirj s ne bujdosódj, én vagyok a testvéred, szállj le hozzám, már rég hogy nem játszodtunk együtt. Tik legalább tizenegyen voltatok testvérekül, de én csak árvasággal nevelkedtem egyedül.» Leszáll reptiből az öcscse s mind a tizenegyből olyan fiu lessz, mint a mijen volt, a nyakába szökik mind a tizenegy s össze-vissza csókolják. Megindulnak tizenkét testvérekül hazafelé. Mikor meglássa édesanyjuk, hogy a tizenkét gyermeke menyen haza, röktön elájult. Odaszökik a tizenkét fiu s felmozsdassák s mind a tizenkettőt összecsókolja, hogy az Isten ő felsége még egyszer egy hejre rendelte őket. Másnap reggel ujra jönnek a veres király béresei s bémenyen a nagyobb. Mikor belépik az ajtón elbámul, hogy ojan tizenkét legény ül az asztal mellett, mint tizenkét tulipán. Igy mondja a béres:
«Kedves fiuk, legyenek szivesek a hidon átalereszteni.» Kiszökik Péter behijja őket, az asztal­ba ülteti, étellel itallal ellása, ugy bocsátotta őket keresztül a hidon. Másnap jönnek vissza a béresek, hogy menjenek haza. Péter átalereszti, de a kicsi kutyát nem küldi velük. Hazaér­keznek, a marhákat kifogják s bekötik a hejjekre. Szalad a béres, hogy jelentse, hogy milyen csudát láttak. Igy mondja a béres a királynak:
«Szerencses jó estét adjon Isten felséges királyatyámnak.»
«Hál’ Istennek, hogy hazajöttetek.»
«De hoztam egy hirt felséges királyatyámnak.»
«Szaporán szeretném meghallgatni a hirt», mondja a király.
«Felséges királyatyám, vagyon a hajóslegénynél tizenegy olyan legény, mint tizenegy szál égő gyertya, mint tizenkét hajnalcsillag.» Erre a szóra a királynak a korona a fejéből kiszökik s leesik az asztalra, a királyné alól pedig kiszökik mind a hét párna s a királyné leesik a földre. Elig várja a király, hogy reggel legyen, felöltözik s kapja a fegyverit s megindul a hajóshoz. Mikor beérkezik az ajtón s meglássa a feleségit s a tizenkét fiut, az ajtó közé leromlott. Oda­szökik a felesége tizenkét fiuval s rögtön felmozsdassák. Ekkor felébred a király s örömmel kérdezi az okát, hogy így vagynak. Mondja a királyné:
«Látod látod te rosszlelkü, tizenegy gyermekemet a tengerbe hányattad, engemet a tizenkette­dikkel egy bárkán tengerbe eresztél, de az Isten gondot viselt reánk s nem hagyott el.» Ekkor a király sirni kezd s mondja: «Hál’ Istennek, hogy ismét láthatlak; a másik feleségemet, a ki titeket el akart pusztitani, négyfelé vágatom s hammát a város négy szegletén a széllel elfuja­tom.» Ekkor a király czirkulártassa hetedhét országon keresztül, hogy királyok, herczegek, bárók jöjjenek össze. Ujból megesküszik s boldogul élnek.
Tál, tányér elég vót,
Kenyér, czipó kevés vót
Mig a kutyák az izin elmentek
Azok is mind eldeglettek
Istenes csuda vót
Ki egy csepp levest kapott.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése