Nád Péter. (Szavak száma: 2890)
Nos
tehát egy időben vólt egy igen nagy gazdag király. Annak a királynak volt
egyetlenegy szép fia. Azt mondja a királynak a fia:
«Édesapám,
eresszen el engem a tizenkét jágerrel vadászni». Azt mondja az édesapja:
«El
is eresztenélek, édes fiam, de nem birod meg a ló rázását.» Azt mondja a kis
fiu:
«Legyen
szives nyergeltesse fel a lovat, a tizenkét jágert készíttesse el, hogy azokkal
elmehessek, ha meg is ráz a ló egy kisség.»
Avval
nekiállt s kimennek a vadászhelyre, a havasra s itt megállapodnak egy fa alatt.
Itt mondja a kis fiu:
«Kedves
társaim, én meg vagyok bággyadva s lefekszem, ti tizeneggyen menjetek vadászni
a tizenkettedik maradjon itten.» El is menyen a tizenegy jáger vadászni s a
tizenkettedik ott marad mellette. Egyszer az uton három királykisasszony menyen
el. Azt mondja a legnagyobbik:
«Kedves
hugom, né milyen szép királyfiu fekszik ott; ha én ezt magaménak tudnám tenni,
az egész katonaságot egy orsófonálból egy esztendeig ki tudnám állani.» Azt
mondja arra a közbelső leány:
«Ha
én ezt a királyfit magaménak tehetnem, egy árpacipóból az egész katonaságot ki
tudnám tartani.» Mondja a legkisebbik:
«Kedves
két néném, ha magamévá tehetnem azt a királyfiut, olyan tizenkét aranyhaju
gyermeket szülnék neki, mint tizenkét tulipánt.»
A
királyfiu nagyon aludt s nem hallott semmit, csak a jáger hallotta, hogy mit
mondanak. Egy kicsi légy megcsipi a királyfiut s arra megébred. Azt mondja a
jáger neki:
«Kedves
királyfiu, legyen szives, ha szóval meg nem sérteném, hallgasson meg, egy hirt
mondanék.»
Kap
a királyfiu rajta. «No csak rajta, mondjad.»
Ekkor
a jáger elmondja szép rendbe, hogy mit mondtak a királykisasszonyok, amig a
királyfiu aludt. Ekkor a királyfiu a jágerrel megfuvassa a vadászkürtet s a
többi jágerek összegyülnek. Mondja a királyfiu:
«Kedves
jáger barátaim, szedjétek össze magatokat, többég nem vadászunk.» Megindulnak
hazafelé.
Az
édesapja kiszökik elejükbe s leveszi a ló hátáról a fiut s kérdi:
«Kedves
fiam, nem lett semmi bajod.» Feleli a királyfiu:
«Nem
lett semmi a világon.»
Csakhamar
bémenyen a királyfiu: egy pohár bort megisznak, egy darab kenyeret megesznek s
röktön mondja az apjának:
«Egy
hintó elé négy lovat fogasson be nekem.»
Röktön
az apja négy lovat befogat egy hintó elejébe s elmennek a Fekete király
kastélyához. Bémennek, köszönnek:
«Jó
napot felséges királyom.»
«Isten
hozott kedves gyermekem, mi járásbélik vagytok.»
«Jöttünk
a felséges királyhoz, hogy nézzünk szerte, de leginkább azér jöttünk, hogy a
kisebbik leányát adja nékem feleségül.»
A
király röktönd oda is adja a leányát s felteszik, hogy mikor legyen meg a
lakodalom, de sokáig az időt nem töltik ott. Megindulnak s mennek hazafelé s
mondja a királyfiu az édesapjának:
«Kedves,
édesapám, azér jártunk, hogy feleséget kértem magamnak.»
Nodehát
nagyon készülnek itt is ott is lakodalomra. El is mennek huszonnégy hintóval az
leány után s elhozzák s eltelik a lakodalom s azontul boldogul élnek. De
megbusulja az királynak az más két leánya magát, hogy a legkisebb testvérüket
férjhez vitték, ők pedig maradtak otthon. Mondja az nagy leány az édesapjának:
«Édesapám,
hogy volt magának annyi esze, hogy a legkisebb leányát férjhez adta s minköt
pedig itt hagyott szégyenben.» Mondja a középső:
«Édesapám,
ha minköt itt hagya szégyenben, csináltasson nékünk egy nagy havasban egy két
emeletü palotát, hogy menjünk oda lakni, mert a szégyentől itt a háznál többet
nem ülhetünk.»
A
király röktönd összeszedett kőmiveseket és pallérokat s megcsináltatja a
palotát; ellátta mindenfélével a mi a királyi életbe talál s odaköltözött mind a
két leány. A kisebbik királykisasszony teherbe esett s jött az idő, hogy a
királyfiunak el kell menni háboruba. Megbusul a királyfiu nagyon s kéri a
szüleit, hogy olyan gondját viseljék a királykisasszonynak, «Hogy különben mint
nekem kicsikoromba, nehogy valami bántódása legyen neki a mig haza gyövök.» Azt
mondja az édesapja:
«Ne
féjj semmit, mert ha az Isten megsegit, a mig te ottléssz, gondját fogjuk
viselni.» Evvel nagy sirva elbucsuzik a fiatal király a feleségitől s elmenyen
hazunnat. Mikor esztendeje lett volna, hogy odavan, a felesége megbetegszik.
Egy hassal tizenkét aranyhaju fiut ojat szült, mint tizenkét tulipán. Az áldott
napra is lehetett nézni, de még azokra is igen. Megörvendnek az öregek erősen,
hogy az Isten ő felsége az ők menyüknek milyen szép tizenkét aranyhaju fiut
adott. Mámost hozattak neki bábasszonyt négyet is, doktort is tizenkettőt
melléje, nehogy valami bántódása legyen. Azt mondja az öreg király:
«Fiam,
legyünk mi most azon, hogy a fiunkat is értessitsük az örvendetes ujságról.»
Röktönd irt a király egy levelet és lepecsételi. Vólt az udvarba egy öreg
ember. Feltarisnyázzák s a levelet kezibe adják, hogy röktönd menjen s adja oda
a felséges királyfiunak. Menyen az öreg azon uton, azon a havason keresztül,
ahol a Fekete király két nagyobbik leánya lakott, éppen az ut mellett.
Meglássák a fellegvárból a leányok az öreget, behivják a várba s kérdezik, hogy
mi járásban van? Az öreg elbeszéli a dolgot. Röktönd leültetik, etetik,
itatják. Az öreg ugy leissza magát mint egy disznyó, s a királykisasszonyok
elveszik a levelet tőle. Kicserélik egy másikkal s megparancsolják neki, hogy
mikor visszatér, jöjjön be hozzájuk. Mikor az fiatal király olvassa a levelet,
ugy elkezdett sirni, hogy a kik mellette voltak, mind sirva fakadtak bánatukban.
Az volt a levélbe írva: «No ugyan édes fiam, hoztál nekünk egy olyan menyet,
hogy tizenkét kopókölyket szült neked.» Visszairja a királyfiu: «Az Isten ő
felsége rosszul látogatott meg engemet, de ha kutya-, ha macskakölyök, viseljék
gondját a mig hazamenyek.» Ismét megy az öreg a havasi kastély mellett s a
királykisasszonyok behivják, lerészegitik, hogy nem tud magáról s a levelet
kicserélik. Beleirják abba: «A tizenkét aranyhaju fiut dobják bele a tengerbe,
a feleségemet pedig vagdaltassák össze.» Hazamenyen az öreg ember s adja a
királynak által a levelet. Mehelyt belenéz röktönd hullani kezdett a könnye.
Fut az öreg királyné is arra, hogy mér sir a király s az is helyből sirni
kezdett. Azonnal mondják egyik a másiknak, hogy micsoda sziv fekszik benne,
hogy azt a tizenkét szép gyermeket hányják a tengerbe s az anyjokat vagdalják
össze? Bémenyen a király a menyihez s lássa az menye, hogy oly erősen sir az
király. Igy kérdi az menye:
«Mi
az kedves édesapám, hogy már két éve itt vagyok s még eddig sirni nem láttam
soha.» Mondja erre a király:
«Hadd
el fiam, mert nem lessz javadra amér én sirok.» Röktön kérdi a fiatal királyné,
hogy talán levelet küldött az ő ura. Mondja hogy: «Adja ide, hogy olvassam fel
én is.»
Odaadja
a király, belenézett a levélbe és lássa, hogy mi van beleirva, ugy kezd sirni
mint a záporeső. «Ha tudta, hogy engem elpusztít, akkor mér nem hagyott békét
nekem.»
Röktön
összeszedett a király ácsokat s egy bárkát csináltatott neki s tizenegy
gyermeket belehánták a tengerbe a tizenkettediket tették a bárkába melléje, őt
is avval beeresztették a tengerbe. Igy szól a király:
«Isten
viselje gondodat, kivánom.» Egy év mulva hazajött a királyfi, de nagy bánattal
vót, hogy az ő feleségit elpusztitották. Helyből elvette feleségnek a felesége
nagyobbik nénjét. Tenger viszi erre is arra is. A hogy elmegyen a bárka messze
messze, kiveti őket a tenger egy tengerszigetbe. Ekkorra a fiu akkorát nőtt a
bárkába, hogy alig tudott férni benne. Megrugta a fiu a bárkának az oldalát s
ez azonnal széjjelomlott. Kijöttek belőle s a térre állottak ugy adtak hálát az
Istennek, hogy kivezérelte őket a szárazra. Ekkor Krisztus azt mondja
Szent-Péternek:
«Péter,
nézz le a fődre, mit látsz?»
«Uram
teremtőm, látok egy asszonyt, vagyon egy kicsi fia; térden állva kérik az Istent.»
Mondja Krisztus:
«No
lásd te Péter, az a fiu nincsen megkeresztelve, menjünk le és kereszteljük meg
őtet.»
Elmenyen
Krisztus-Urunk Péterrel s leszáll hozzájuk s megkeresztelik a fiut Nád
Péternek. Röktön azt mondja Krisztus-Urunk Szent-Péternek:
«No
ajándékozzuk meg őtet valamivel.»
Adtak
neki egy egész rend gunyát s adtak egy olyan nyilat neki, hogy akármihez lőtt a
világon, annak el kellett esni. Krisztus-Urunk adott neki egy almát is s azt
mondja neki:
«No
te Péter, menj el s keress magadnak egy olyan szép helyet, a hol te szeretsz
lakni; dobd fel ezt az almát s lesz belőle egy kétemeletü palota, s a mig éltek
édesanyáddal ellakhattok benne.»
A
hogy mennek elérnek egy térségre. Ekkor mondja az édesanya:
«Most
hová menjünk édes fiam, mert nincs sem országunk sem házunk.»
«Hadd
el édesanyám, mert rendelt az Isten.»
Ekkor
feldobta az almát s meglessz a kétemeletü palota. Ekkor élnek ők boldogul az
édesanyjával ebbe a kétemeletes palotába. De Krisztus-Urunk adott neki egy
aranyvesszőt is s Nád Péter átaldobta az aranyvesszőt a tengeren keresztül s
lett belőle egy akkora hajó, a kivel szekeret is átal tudott vinni. Egyszer jő
az édesanyjának az udvarából három béresszekér; vitt a Zöld király
katonaságának eleséget átal. És mikor odaérkeznek hezzuk, bé menyen egy béres s
mondja a fiunak:
«Hajóslegény
legyen olyan szives s vigyen minket átal pénzér.» Kérdi Péter, hogy: «Honnan
jönnek maguk?» Nevezi, hogy Veres királytól jönnek. Ekkor Péter is nem lessz
rest, felszökik kiszalad s meglássa a szekereket a terüvel. Röktön behijja a
béreseket s asztalba ülteti; étellel, itallal ellássa, ugy bocsátotta őket
keresztül a hajón. Másnap jönnek vissza a béresek. Ujra átalhozza, behijja s
eltarcsa őket esmén. Megindulnak a béresek, hogy menjenek haza. Volt Péternek egy
kicsi kutyája. Azt mondja a legnagyobbik béresnek:
«Kedves
jó Bácsi legyen szives ezt a kicsi kutyát vigye el magával. Mikor bé fog menni
maga a királyhoz, ezt is ereszsze bé, de arra vigyázzon, hogy mikor maga kijön,
ő is kijöhessen.»
Hazaérkeznek,
a marhákat kifogják s békötik a hejjekre. Szalad a béres, hogy jelentse, hogy
hol jártak. Igy mondja a béres a királynak:
«Szerencsés
jó estét adjon Isten felséges királyatyámnak.»
«Hál’Istennek,
hogy hazajöttetek.»
«De
hoztam egy hirt a felségednek.»
«Szaporán
szeretném meghallgatni a hírt» mondja a király.
«Felséges
királyatyám, szépen kérem, olyan hírt hoztam, hogy itt és itt a tengersziget
mellett vagyon egy hajóslegény. Kénáltuk pénzzel a mér’ átalvitt, de azt se
vette el. Vissza is visszahozott, de akkor se kért semmit; étellel, itallal
jól tartott.» Feleli erre a királyné:
«Annál
nagyobb hazugságot is tudok én mondani.» Mondja a király:
«Szeretném
meghallani, hogy mi lessz az.»
«Itt
és itt a tenger mellett vagyon egy akkora kan mint egy hároméves tulok. Ha
találtatnék olyan ember, a ki odamenne, hogy azt a kant elvinné onnét s birna
vele; annyit szántana egy esztendőn keresztül, hogy még hat sem tudná
elhasználni.» Eztet a kicsi kutya mind hallgatta. Avval elbucsuzik a béres,
megnyitsa az ajtót s kijönnek onnat. Megindul a kicsi kutya s egy szemhunyás
alatt otthon van. Kérdi pedig a gazdája, hogy mit hallott a királynál. Mondja a
kicsi kutya:
«Nagyobb
az, hogy meg vagyok ehülve, nem érkezem beszélgetni.» Röktön enni ad Péter a
kutyának s jollakik s így mondja Péternek:
«J’azt
mondja a királyné, hogy a tenger mellett vagyon egy akkora kan, mint egy
hároméves tulok. Ha találtatnék olyan ember, a ki odamenne, hogy azt a kant
elvinné onnat s birna vele; annyit szántana egy esztendőn keresztül, hogy még
hat évig sem tudná elhasználni.»
Nád
Péter reggelre kerül, felöltözik s veszi a nyilját a vállára, megindul a
tengersziget mellett s egyszercsak megtalálja a kant; reá tartsa a nyilját,
hogy lőjje keresztül. Azt mondja a kan:
«Hó,
te Péter, ne lőjj keresztül engemet, mer’ a mér’ jöttél teljesíteni fogom,
hanem gyere ide ülj fel a hátamra, mer én hazaviszlek.» Felült Péter s elmentek
haza. Ekkor a kan elment a mezőre s annyit túrt s vetett, boronált, hogy már
annál többet nem lehetett. Mikor megért a gabona, le is vágta s haza is hordta,
ki is csépelte s hambárba is rakta s minden a világon ellátott.
«No
kedves gazdám Péter, készen vagyon minden, én elmenyek, maradjatok vigan.»
Estére
kerekednek s mikor lefeküdtek, olyan keserves sirást hallanak künn, hogy
Péternek a lelke is megesett rajta. Azt mondja az édesanyjának:
«Keljen
fel édesanyám, gyujtson lángot, keressük meg a mi künn sir.»
Fel
kel az édesanyja s lángot gyujt, hogy keressék meg. De mikor kimentek volna az
utra, akkor semmi sirás nem volt sehol. Bemennek, hát isment olyan keservesen
kezdett sirni, hogynem lehetett kiállani. Esment kimennek s keresni kezdik. Meg
is látják, hogy két ember a sánczba belevagyon esve. Felveszik őket ugy sárosan
s beviszik a szobába, belefektetik az ágyba s ételt italt adtak nekik. Mikor
elaludtak volna, azt mondja Krisztus Szent Péternek:
«Azér
próbálgatjuk az én keresztfiamat, hogy nem hitte é el magát? Hogyha valami
szegény utonjáró ember járna éccaka, vajon behinna é a házába s adna neki bár
szállást? De látod, hogy nála a jólelküség örökké egyformán áll.»
Reggelre
kerülnek s Krisztus adott neki egy aranyalmát s avval elmennek. De meghagyta
Nád Péternek, hogy az almát vesse átal a tengeren. Átalveti Péter az almát s
egy ojan aranyhíd lessz belőle, mijent ember szemeivel sohasem látott.
Nemsokára a veres királytól három szekér jön át a zöld királyhoz. Meglássák a
béresek messzire, hogy milyen ragyogós hid vagyon annál a hajósnál. Mikor
odaérkeznek, nem mernek a hidra menni, a mig meg nem kérdezik a hajóstól.
Bémenyen a nagyobb béres:
«Szerencsés
jó napot adjon Isten hajóslegény.»
«Adjon
Isten maguknak is.»
«Megengedi-e,
hogy ezen az aranyhidon keresztül menjünk?»
«Hogyne
engedném, mikor hogy nem csak azér adta az Isten ő felsége, hogy csak én járjak
réta.» Kérdi Péter hogy: «Honnan jönnek maguk?»
Nevezi,
hogy a veres királytól jönnek.
Röktön
behijja a béreseket, az asztalba ülteti: étellel, itallal ellása, ugy
bocsátotta őket keresztül a hidon. Másnap jönnek vissza a béresek. Ujra
átalereszti, behijja s eltarcsa őket esmén. Megindulnak a béresek, hogy
menjenek haza. Péter esmén odaadja a kicsi kutyáját s azt mondja a legnagyobbik
béresnek:
«Kedves
jó Bácsi, legyen szives, ezt a kicsi kutyát vigye el magával. Mikor bé fog
menni maga a királyhoz, ezt is eressze bé, de arra vigyázzon, hogy mikor maga
kijön, ő is kijöhessen.» Hazaérkeznek, a marhákat kifogják s bekötik a
hejjekre. Szalad a béres, hogy jelentse, hogy hól jártak. Igy mondja a béres a
királynak:
«Szerencsés
jó estét adjon Isten felséges királyatyámnak.»
«Hál’Istennek,
hogy hazajöttetek.»
«De
hoztam egy hirt felséges királyatyámnak.»
«Szaporán
szeretném meghallgatni a hirt,» mondja a király.
«Felséges
királyatyám, szépen kérem, olyan hirt hoztam, hogy itt és itt a tengersziget
mellett vagyon egy hajóslegény, annál vagyon egy olyan hid, a milyent emberi
keresztény szem nem látott. Még messziről az ember a ragyogástól megijed.
Kénáltuk pénzzel a mér átaleresztett, de azt se vette el, vissza is
visszahozott, de akkor se kért semmit; étellel itallal jól tartott.»
Ekkor
fordul az asszony:
«Ennél
nagyobb hazugságot tudok én mondani.» Igy mondja az asszony: «Itt és itt a
tengersziget mellett lakik tizenegy koronás hattyu. Tiz hattyu olyan szépen
játszik napestig, hogy gyönyörüség nézni, de a tizenegyedik olyan keservesen
sir s bujdosódik, hogy a ki aztat hallja s lássa, a szive szinte meg kell
hasadjon. A ki azt a tizenegy hattyut meglövi, olyan királyságot nyer, hogy egy
madár egy év alatt sem tud keresztül repülni rajta.» Ezzel a béres megnyitsa az
ajtót s kijönnek onnat. Nád Péter reggelre került. Addig megy a tengersziget
mellett, a mig szinte álló dél lessz. Meglássa távolrul, hogy tiz koronás
hattyu olyan szépen játszik, hogy gyönyörüség nézni, de a tizenegyedik olyan
keservesen sir es bujdosódik, hogy a ki aztat lássa és hallja, a szive szinte
meg kell, hogy hasadjon. Felszóval kiáltsa Péter:
«Kedves
testvér, ne sirj s ne bujdosódj, én vagyok a testvéred, szállj le hozzám, már
rég hogy nem játszodtunk együtt. Tik legalább tizenegyen voltatok testvérekül,
de én csak árvasággal nevelkedtem egyedül.» Leszáll reptiből az öcscse s mind a
tizenegyből olyan fiu lessz, mint a mijen volt, a nyakába szökik mind a
tizenegy s össze-vissza csókolják. Megindulnak tizenkét testvérekül hazafelé.
Mikor meglássa édesanyjuk, hogy a tizenkét gyermeke menyen haza, röktön
elájult. Odaszökik a tizenkét fiu s felmozsdassák s mind a tizenkettőt
összecsókolja, hogy az Isten ő felsége még egyszer egy hejre rendelte őket.
Másnap reggel ujra jönnek a veres király béresei s bémenyen a nagyobb. Mikor
belépik az ajtón elbámul, hogy ojan tizenkét legény ül az asztal mellett, mint
tizenkét tulipán. Igy mondja a béres:
«Kedves
fiuk, legyenek szivesek a hidon átalereszteni.» Kiszökik Péter behijja őket, az
asztalba ülteti, étellel itallal ellása, ugy bocsátotta őket keresztül a
hidon. Másnap jönnek vissza a béresek, hogy menjenek haza. Péter átalereszti,
de a kicsi kutyát nem küldi velük. Hazaérkeznek, a marhákat kifogják s bekötik
a hejjekre. Szalad a béres, hogy jelentse, hogy milyen csudát láttak. Igy
mondja a béres a királynak:
«Szerencses
jó estét adjon Isten felséges királyatyámnak.»
«Hál’
Istennek, hogy hazajöttetek.»
«De
hoztam egy hirt felséges királyatyámnak.»
«Szaporán
szeretném meghallgatni a hirt», mondja a király.
«Felséges
királyatyám, vagyon a hajóslegénynél tizenegy olyan legény, mint tizenegy szál
égő gyertya, mint tizenkét hajnalcsillag.» Erre a szóra a királynak a korona a
fejéből kiszökik s leesik az asztalra, a királyné alól pedig kiszökik mind a
hét párna s a királyné leesik a földre. Elig várja a király, hogy reggel
legyen, felöltözik s kapja a fegyverit s megindul a hajóshoz. Mikor beérkezik
az ajtón s meglássa a feleségit s a tizenkét fiut, az ajtó közé leromlott. Odaszökik
a felesége tizenkét fiuval s rögtön felmozsdassák. Ekkor felébred a király s
örömmel kérdezi az okát, hogy így vagynak. Mondja a királyné:
«Látod
látod te rosszlelkü, tizenegy gyermekemet a tengerbe hányattad, engemet a
tizenkettedikkel egy bárkán tengerbe eresztél, de az Isten gondot viselt reánk
s nem hagyott el.» Ekkor a király sirni kezd s mondja: «Hál’ Istennek, hogy
ismét láthatlak; a másik feleségemet, a ki titeket el akart pusztitani,
négyfelé vágatom s hammát a város négy szegletén a széllel elfujatom.» Ekkor a
király czirkulártassa hetedhét országon keresztül, hogy királyok, herczegek,
bárók jöjjenek össze. Ujból megesküszik s boldogul élnek.
Tál, tányér elég vót,
Kenyér, czipó kevés vót
Mig a kutyák az izin elmentek
Azok is mind eldeglettek
Istenes csuda vót
Ki egy csepp levest kapott.
Kenyér, czipó kevés vót
Mig a kutyák az izin elmentek
Azok is mind eldeglettek
Istenes csuda vót
Ki egy csepp levest kapott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése