A házasodni akaró királyfiu. (Szavak száma:
2022)
Egyszer
vót, hol nem vót, hetedhétországon tul; ahol a bolhát rézpatkóval verték, hogy
a sulyba a fenékbe meg ne botorkázzék. Egyszer volt egy ögyvez királyné, annak
vót egyetlen egy fia. Erőltette az édesanyja a fiát, hogy párosodjék meg, de
azt mondotta volna j’az fia:
«Miért
párosodjam meg édesanyám, mikor még nagyon nevendék vagyok megpárosodni.»
«De
mégis, édes fiam, kiváncsi volnék s várnám aztat, hogy te megpárosodjál, mert
én már mindjárt odakerülök, hogy ma-hónap az életem, s szeretném tudni, hogy
hogy élhetsz a tulajdon pároddal.»
«No
édesanyám ugylátszik, hogy nagy kivánsága engem megpárosítani, tarisnyájjon hát
fel engemet, hátha a jó Isten rendelne nekem egy jó tássat valahol.»
Elindult
a fia s megérkezik egy nagy havasba. Ottan meglát egy nyáj aranyszörü juhot s
egy óriás ember őrizé. Azt kérdi az óriás ember:
«Mit
keresel itt, te emberiszing, hogy vetődtél ide, ahova még a madár se jár.»
«Elindultam
szerencsét próbálni» - felelé a fiu.
«Nohát
gyere te hozzám», - mondja az óriás ember - «szállásba écczakára, majd én meg
fogom neked mondani, hol találod meg a szerencsét». Ezzel elindultak a nyáj
juhokkal elé a szálláshoz. Behajtja az óriás ember turma vaslappancsa alá, ő
bemenyen a setét kőpalotába s mondja a kis fiunak:
«Arra
kérlek te küs fiu, nagyon nyughatnám vagyok, egy küsnyég meg akarok pihenni,
légy szives ottan a szegletbe a kád tejet fórrald fel. Mikor az a tej legjobban
lobog, kőccsél fel ingemet, hogy keveset használhassál belőle.»
Ott
ugyan a küs fiu meg is fogadá az óriásnak kivánságát, de mivel Isten hatalma
által nem engedte, hogy a küs királyfi elpusztuljon, sugarával sugároltatta,
hogy:
«Te
küs fiu, nehogy felköltsed óriás embert, mert neked nagy veszedelmedre lessz,
hanem mikor legjobban buzug a tej, végy a gerendából egy nagy kovácskeverő
kanalat, mericsd teli a nagy kádból tejjel s vágd a szeme közi.»
A
fiu megcsinálta a tüzet, felforralta a tejet s mikor legjobban lobogott a tej,
akkor a küs fiu a kovácskeverő kanalat elévette, belemeritett az forró tejbe s
ugy vágta az óriásnak szeme közi, hogy azonnalt kiesett a két szeme. Felugrik
az óriás ember, megijed a küs fiu, hogy mi történik most vele. Futott a fiu az
ajtó sarkához, kezdte kerülni a szobának belvilágát, hogy hua legyen. Megkapott
a fiu egy köböl diót, kiódta ott a zsákot, de egyéb gondolatja nem volt, hanem
belemarkol a zsák dióba. Keresi vala az óriás ott a szobába, hogy hova lett a
küs fiu. De a küs fiu elszórta a diót a markából a ház főggyire, hogy ide-oda
höngörögött a sok dió s az óriás azt tudta, hogy mind ott jár a küs fiu s ott
kereste az óriás. A fiu nagyon féldegélt vala s észrevétel nélkül kiosonkodott
a szobából az udvarra. Ottan az óriás embernek aranyszőrü berbécsit megnyuzta
vala a királyfiu, mert kénytelensége reáhajtsa vala, hanem soha meg nem
szabadul vala. Ekkor belebutt királyfi az aranyszőrü berbécsnek bőribe. Mialatt
a fiu eztet megtette vóna, azalatt az óriás is kimene a házból:
«Várj,
várj, te utonjáró, rablótolvaj, megcsufoltál engemet, kifogyattál minden
életemből, hanem én is megmutatom, hogy te ki nem méssz az életemről; vagy
megadd magadat, vagy étlen vagy szomjan ki kell, hogy mulj az világból.»
De
keresi vala az óriás életje körül a királyfiut, holott ő nem is gondolhatta
vala, hova lehetett az fiu. Mind keresi még se kapja meg. Ezzel béméne óriás
tapogatva szobájába; ott buslakodik vala egész écczaka. Mondogatta magába az
óriás: «Talán meg se virrad soha!» Gondolta utoljára, hogy: «Talán eddig
felvirrasztott az Isten, kimenyek, elbocsátom a nyájamat.» Kimene az óriás az
udvarra, vitte a markába a nagy lakatkócsot, kinyitja három mázsás vaslakatot,
felkapcsolja a vaslappancsot s monda vala az óriás magamagába: «Édes kicsi
nyájaim, már kibocsátlak a mezőre, mert már eleget éheztetek idegen vándor
tekergő, bódorgó mián.» Az óriás odamene vala szejjelvetette a lábát a
vaslappancs alatt, fütyögette vala nyájait egyenkint, hogy bocsássa ki. Mind
megtapogatta vala az óriás, minden darab juhát szőrénél fogvást, vajjon nem a
királyfi menyen ki a lába között. Legkésőbbre maradt az aranyszőrü berbécs.
Ment a királyfi aranyszőrü berbécs képibe, megfogja vala óriás lába között
aranyszörü berbécsnek a gyapját:
«Eriggy
édes kicsi aranyszörü berbécsem, mert benned van minden gyönyörűségem.»
Mikor
a királyfi az aranyszörü berbécs képiben kimene vala, kibujék vala a berbécs
bőréből, összeütötte bokáját s felelé vala:
«Itt
vagyok te tolvaj, bennem tudom nincs semmi gyönyörüséged, mert szabad vagyok
magammal, Isten ő felsége kiszabadított a te kénos kezeid közül.» Feleli vala
az óriás:
«Ó,
te kis fiu, csak tréfálkoztam veled, gyere vissza, né milyen ‘jándékot adok én
neked. Mért ijedtél meg tőlem, hiszen én nem bántalak téged. Itt van egy
aranygyürü, huzd fel az ujjadra.» Felelé vissza a királyfiu:
«Hé,
nem csalsz meg vén kutya, ha ide akarod adni azt a gyürüt, hát dobd ide!»
Oda
is dobta vala az óriás a gyürüt a királyfiunak. A királyfiu felveszi a gyürüt a
földről és behuzza az ujjába. De a gyürü egy perc alatt ugy bedagadt a fiu
ujjába, hogy semmi letteképen ki nem tudta venni többé. Elkezdte a gyürü a
királyfi ujjában kiáltva:
«Erre,
erre vak óriás erre!»
Erre
már megijed a királyfiu, hogy már most vége az életinek. Mit volt mit tenni,
kivesz egy bicskát a zsebiből s mindjárt levágja az ujját s beledobja egy tóba.
De a gyürü ott is mind azt kiáltotta:
«Erre,
erre, vak óriás erre!»
A
vak óriás ment a gyürü után s egyszerre csak beleszaladt a tóba. Mostan már
megindult a legény a világba. Utközben találkozik egy nagy fekete medvével.
Szembeszáll vele a medve s mondja:
«Hát
te emberiszing, most már megeszlek, miért vakítottad meg a bátyámat.»
Eleget
könyörgött a királyfiu, igyis meg ugyis, de azt mondja a medve:
«Életedet
meghagyom, de ha megpárosodol, akárhol ott leszek s vége az életednek.»
No
de már most még jobban megbusult a királyfiu s mondta magában: «A biz én
elpusztitom magamat, hisz ugy sincs semmi hasznom az életben, ha már
megházasodni sem szabad.» Ment mendegélt tovább, egyszer csak egy nagy erdőbe
érkezik. Az erdő közepén volt egy kis házikó; hát látja, hogy ott benn van egy
vén boszorkány. Kérdi tőle a vén boszorkány:
«Hát
te mit keressz itt?»
«Én
bizony szolgálatot keresek öreg nanyám.»
«Hát
én megfogadlak.»
Meg
is fogadta a vén boszorkány a királyfiut. Mindennap kellett a királyfiunak
vadászni, hogy egy nyulat lőjjön. Volt a boszorkánynak egy ügyes, szép leánya.
A királyfiu beleszeretett a leányba s feltette magába, hogy ő bizony megkéri a
vén boszorkánytól a leányt. Ugy is tett, megkérte a leányt s a vén boszorkány
oda is adta s mondja, hogy ásó, kapa válassza el egymástól. Amint mennek az
esküvőre s a templom előtt vannak, valami nagy bődülést hallanak. Szertenéz a
királyfiu, hát látja, hogy egy nagy fekete medve jő le a hegyen. Mindjárt
ráismert, hogy ez az ő fekete medvéje, aki egykor meghagyta vala, hogy soha meg
ne házasodjék. Mindjárt a jegygyürüjét kettéharapta, a zsebkendőjét
kettészakitotta s felét adta a leánynak, fele maradt neki s avval elbucsuznak
egymástól. Amint megy mendegél a királyfiu hetedhét országon tul is, talál egy
kis házikót. Ő bemegy oda s látott egy vén ősz embert, lehetett száz esztendős.
Köszön neki szépen:
«Szerencsés
jó estét öregapám.»
«Jó,
hogy öregapádnak szólítál, mert különben helyben halálfia lettél volna. Hát mit
keressz te itt, mikor már száz esztendeje, hogy embert nem láttam.»
A
fiu elpanaszolja, hogy vele mi történt s az öreg ad neki egy gyürüt s mondja
neki:
«Nó
fiam innét három nap járásra találsz egy nálamnál még öregebb embert, menj el
hozzá, hátha ő is ad valamit.»
El
is megy a királyfiu s harmadnapra elérkezik egy kis házikóhoz. Ő bemegy oda s
lát egy olyan öreg embert, hogy a fehér szakállával seperi a ház főggyit, s ha
nem volt száz esztendős, soha sem lessz többet annyi.
«Jó
napot öregapám!»
Fogadja
az öreg: «Szerencséd, hogy öregapádnak szólítottál, mert különben egy az
életed, az sem sokáig lett volna.» Kérdi az öreg, hogy miféle járatban van?
Elpanaszolja, hogy mi történt vele, s hogy egy öreg ember igazította ide. Arra
az öreg odaad egy gyürüt neki s azt mondja, hogy:
«Ide
három napig való földön tul van még egy nálamnál öregebb ember, menj el hozzá,
ő többet tud, mint én.»
El
is megy a fiu s elér egy nagy erdőségbe. Annak közepében állott egy házikó. Ő
bemegy oda s lát egy öreg embert. Olyan öreg volt az az ember, hogy a lába
gyökeret vert sok ültiben s a patkányok fészket raktak a szakállában.
«Jó
napot öregapám!»
Fogadja
az öreg: «Szerencséd, hogy öregapádnak szólítottál, mert egy az életed, az nem
sokáig tartott volna.»
Kérdi
az öreg, hogy miféle járatban van. Elpanaszolja, hogy mi történt vele, s hogy
két öreg ember igazitotta ide. Erre az öreg ember odaad neki egy gyürüt s azt
mondja neki:
«Innet
egy naprajáró, ott van egy nagy siátság, mikor odaesteledel, a három gyürüt
tedd le a siátság közepibe s reggel mikor felébredsz, ottan lessz három nagy
kutya. Ezeket mind neveken szólitod. Az egyiket hijjok, Földneheze, a másikat
Mindenttudónak, a harmadikat Világotlátónak.»
Ugy
is tett a királyfiu. Mikor odaért a nagy siátságba, letette a három gyürüt a
siátság közepibe s reggel mikor felébredt, ottan lett három nagy kutya.
Szólítja a kutyákat nevüknél s kezdik nyalni kezeit, lábát. És elindul a
királyfiu a faluja felé, mert most már nem félt a medvétől. Mikor a falujába
ért, kérdezősködik, hogy mi hir van idehaza. Hát mondják, hogy egy leány menyen
férjhez; az a leány pedig éppen az ő kedvese volt azelőtt. Mindjárt felöltözik
koldusgunyába s elmegy a lakodalmas házhoz. Ahogy meglátja a menyasszony,
mindjárt viszen neki egy darab kalácsot s egy pohár bort. A koldus azt feleli:
«Kedves
menyasszony, én felét megiszom, te is idd meg a más felét.»
Ugy
is tett a fiu, megissza a bornak felit s a fél gyürüt, amit egykoriban
kettőharapott, beledobta a pohárba. A leány, mikor megitta a bort, meglátja a
félgyürüt a pohárban s kérdezi a királyfiut:
«Hát
kend hól kapta ezt a gyürüt?»
«A
hol te a másik felit», feleli a királyfiu.
Ekkor
megtöröli a száját a fiu zsebkendővel.
«Hát
ezt a fél zsebkendőt hól kapta kend?»
«A
hól te a másik felit», mondja vala a királyfiu.
Ekkor
megismerte, hogy ez az ő kedvese, akivel egykoriban jegyben járt. Össze-vissza
csókolódznak s a vőlegénynek utat adnak. Ekkor csaptak olyan lakodalmat, hogy
egy évig tartott s az öreg Mihók bá ott törte ki a lábát a nagy táncolásba. Ha
nem hiszik, kérdezzék meg tőle.
Ekkor
a királyfi nagyon örvendezett, hogy megint visszakapta a régi kedvesét és járt
mindig vadászni, de a vén medve mindig nyomban kisérte, csak félt bántani a
királyfiut a nagy kutyák mián. Összeegyezett a vén boszorkánnyal, a medve, hogy
miképpen pusztitsák el a legényt. Azt mondja a vén boszorkány, hogy bizza csak
reá, ő majd eligazitsa. Másnap a vén boszorkány nem engedte, hogy a fiu a
kutyákat magával vigye vadászni, hanem nagy kőfalak közé rakta be a kutyákat.
Mikor estefelé jön elé a királyfiu, hogy haza menjen, hát látja, hogy jő vele
szemben a nagy medve. A királyfiu nagy ijettibe felszalad egy fára.
«Szaladhatsz» - kiáltja a medve - «a világ végére is, ott is megfoglak.» Feleli
vala a királyfiu:
«Tudom,
hogy kifogyatsz az életemből, engedd meg, hogy hármat kiáltsak.»
«Kiálthatsz
tizenhármat is, mégis szétszaggatlak.» Mondja a medve.
Kiáltja
egyszer a királyfiu:
«Ne,
Mindenttudó, ne!»
Meghallja
ezt a kutya s mondja a többinek:
«Hé,
valaki nevemen szólított.» Mondja a többi:
«Ne
csaholj hé, hiszen csak álmodtál.» Ekkor megint kiált egyet a fiu:
«Ne
Világonátlátó ne!»
Meghallja
eztet Világonátlátó s mondja a másikoknak:
«Most
engem szólított.»
«Te
is csak álmodtál.» Mondja a többi.
«Ne
Földneheze ne!» kiáltja a fiu.
Erre
felugrik a Földneheze, Mindenttudó rug egyet a kőfalra, hogy megrendül bele.
Rug egyet Világonátlátó, hogy meghasad a kőfal. Rug egyet Földneheze, hogy az
egész kőfal összeomlott. Kiszabadulnak a kőfal közül s Világonátlátó lépik
egyet s épen a fánál áll meg. Ugrik egyet Mindenttudó s eppen a másiknak
nyakáig szökött. Megragadja Földneheze a medvét s ugy vágja Földhöz, hogy a
hetvenhetedik csontporcikája is hetvenhét felé szakadt. Erre hazamentek, a
boszorkányt összevissza morzsolták s csendesen éltek. Elindulnak hazafele a
királyfiu édesanyjához. A nagy havasokban odaadják a kutyákat a nagy embereknek
s ők elérkeznek az özvegy királynéhoz. Össze vissza csókolja őket a királyné s
csapnak nagy lakodalmat. Hercegek, grófok, princegek most is járják a
csürgöndölőt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése