A hasznavehetetlen
bognár (Szavak száma: 2086)
Volt egyszer a
világon egy király s ennek egy hasznavehetlen bognárja, ki örökkön örökké nem
tett egyebet, mint a korcsmában muzsikáltatta magát, egész álló napokon és
egész tengernyi éjszakákon keresztül dinom-dánom, eszem-iszom, hisz van a
királynak elég pénze. A király már restelni kezdte a dolgot s pirongatóriumhoz
fogott, de hiába huzod a kutya fejét az asztalra, mert a kibe az ördög
belebujt, benne is marad az; biz a haszonvehetlen bognárt hijába vasalták a
munkára, mert aztán is csakugy muzsikáltatta magát, mint annak előtte. Ezért a
király a hasznavehetlen bognár életére törekedett, hogy azt elveszithesse.
Ezért behivatta magához s azt mondja neki, szót szólván:
- Hallod-e te,
dologkerülő hasznavehetlen bognár - szidom az anyádat! - ha te nekem egy
huszonnégy óra elforgása alatt olyan száz akós hordót nem csinálsz, melyen egy
furás, faragás nem sok, de még annyi se lássék: nyársra huzatlak.
A hasznavehetlen
bognár minderre nem szólt semmit, hanem a hátára vetett egy tarisznyát, a
kezébe vette a faragófejszét s kiballagott az erdőre, hogy majd kiválasztja a
száz akós hordónak való fát.
Mire kiért az erdőre,
megis éhezett, el is fáradt: ezért leült egy nagy terepély fa alá, elővette a
tarisznyát s falatozni kezdett.
Csak eszik, csak
eszik, egyszer honnan-honnan nem, csak előtte terem egy kis róka s enni kér.
- Adok biz én,
válaszolt neki a hasznavehetlen bognár, mert jut is, marad is.
S ezzel egy darab
kenyeret és egy darab kolbászt odahajitott a rókának. Mikor a róka megette a
kenyeret és kolbászt, csak elkezdi:
- Hallod-e te,
hasznavehetlen bognár, minthogy te könyörültél rajtam, én is könyörülök rajtad,
mert jótét helyébe mindig jót várj. Hogyha nem mondod is, ugy is tudom, hogy
mért fáradtál ki ide az erdőre; ugy is tudom, hogy a király vesztedre tör, de
nem lesz az idős, mert majd kisegitlek én a bajból, majd elkészitem én azt a
száz akós hordót, melyen egy fúrás-faragás nem sok, de még annyinak sem szabad
látszani, csak te feküdjél le s pihend ki magad.
Ugy is lett. - A
hasznavehetlen bognár lefeküdt, megpihent, a kis róka pedig azalatt elkészitette
a száz-akós hordót, még pedig ugy, hogy azon egy fúrás-faragás nem sok, de még
annyi sem látszott.
Mikor készen volt a
száz-akós hordó, a hasznavehetlen bognár haza vitte s átadta a királynak, ki
annak láttára, mint a juh, szemét-száját eleresztette, mert még az apja,
nagyapja, de még a szépapja se látott oly mesterségesen készült hordót, mint az
volt; mert azon furást vagy faragást aranyért se lehetett volna látni.
No jól van, ez abba
maradt, de egy kevés idő mulva ujra maga elé hivatja a király a hasznavehetlen
bognárt s azt mondja neki:
- Hallod-e te,
dologkerülő hasznavehetlen bognár - szidom a lelkedet! - ha te nekem egy huszonnégy
óra elforgása alatt olyan vasasszekeret nem készitsz, mely magától szaladjon
minden ló nélkül: kerékbe töretlek össze!
A hasznavehetlen
bognár erre sem szólt semmit, hanem a hátára vetette a tarisznyáját, kezébe
vette a faragó fejszéjét s kibandukolt az erdőre, hogy majd kikeresi a
szekérnek való fát.
De mire kiért az
erdőbe, meg is éhezett, el is fáradt: ezért leült egy nagy terepély fa alá,
elővette a tarisznyát s falatozni kezdett.
Csak eszik, csak
eszik, egyszer honnan-honnan nem, ujra előtte terem a kis róka, s enni kér.
- Adok biz én, kis
rókácska, válaszolt neki a hasznavehetlen bognár, mert jut is, marad is.
S ezzel egy darab
kenyeret, meg egy darab szalonnát odahajitott a kis rókának. Mikor a róka
megette a kenyeret és a szalonnát, megszólalt.
- No, hasznavehetlen
bognár, jótét helyébe jót várj. Hogyha nem mondod is, ugy is tudom, hogy mért
fáradtál ki ide az erdőre, ugy is tudom, hogy a király vesztedre tör, de nem
lesz az idős, hiszem azt az egyet, mert majd kisegitlek én a bajból, majd
elkészitem én azt a szekeret, mely magától szaladjon minden ló nélkül, csak te
feküdjél le s pihend ki magad.
Ugy is lett. - A
hasznavehetlen bognár nyugalomra hajtotta le a fejét, a kis róka pedig azalatt
szépen elkészitette a szekeret, mely magától szaladt minden ló nélkül. Mikor készen
volt vele, felköltötte a hasznavehetlen bognárt s azt mondja neki:
- No, hasznavehetlen
bognár, itt van, el van készitve a magától szaladó szekér, csak te ülj bele s
parancsold neki, hogy a király udvarában álljon meg. De még azt is akarom
mondani, hogy ne, itt van ez a kis síp, tedd el, mert majd hasznát veszed még s
ha valami ügyes bajos dolgod lesz, csak ebbe fuj bele, majd segit ez rajtad.
A hasznavehetlen
bognár aztán megköszönte a kis rókának a hozzája való szivességet, beleült a
magától szaladó szekérbe s meg sem állt hazáig, vagyis a király udvaráig.
Mikor a király
meglátta a magától szaladó kocsit, nem szólt semmit, csak a fejét csóválta,
majd nagy mérgesen a hasznavehetlen bognár felé fordult s azt mondta neki:
- Hallod-e te
dologkerülő, hasznavehetlen bognár - szidom az anyádat! - az ólamban van száz
nyúl, s ha te azokat három napig meg nem őrzöd, reggel ki nem hajtod a mezőre,
estve pedig haza nem tereled, de ugy, hogy egy hija se legyen a száznak:
leüttetem a fejed gombját.
Mit volt mit tenni a
szegény bognárnak, kénytelen kelletlen kieresztette az ólból a száz nyúlat s
kihajtotta a mezőre; de a nyúlak alighogy ennek a széléhez értek, valahány volt
annyiféle futott. Ki tereli ezt már össze? A szegény hasznavehetlen bognár hol
az egyik után, hol a másik után futott s egész nap kergetőzött velük, mégis
csak egyet sem tudott összeterelni.
Itt már alkonyodik,
haza is kellene már a nyulakat hajtani, de a száz százfelé volt, egyik a
pokolban, másik a fenekén: ezért a hasznavehetlen bognár szörnyen elbúsulta
magát s tán még az életének is véget akart vetni, hisz már mindegy, akár ő maga
vessen véget az életének, akár a király; mert sehogy sincsen szabadulás. Ezért
már benyult a kebelébe, hogy kiveszi a bicskáját és a szivébe üti; de a
bicska helyett a kis rókától kapott síp akadt a kezébe.
Ennek sem kell több,
kiveszi a sípot, belefúj, hát ihun jőnek a nyulak s olyan szelidek valának mint
a kezes bárány, melyet szüntelen marokból etetnek.
Mikor a nyulak mind
együtt valának, hazafelé kezdte terelgetni. A király ott várakozott rá a kis
ajtóban, maga eresztette be a nyúlakat egyenkint s kezdte számolni: egy, kettő,
három... kilenczvenkilencz, száz, egy híja sincsen a kerekszámnak.
Itt másnap ujra
kihajtotta a nyúlakat a mezőre a hasznavehetlen bognár; de a nyúlak alighogy
annak a szélére értek, valahány volt, annyifelé futott.
De most a
hasznavehetlen bognár mitse gondolt a nyúlak szanaszét-futásával, hisz gondolta
magában, majd előveszi a kis sípot, belefúj s annak a hangjára majd
összefutnak; hanem lefeküdt egy szép árnyékos helyre s aludt kedvére.
De a király sem
nyughatott; törte a fejét, hogy és mint veszithesse el a hasznavehetlen
bognárt. Ezért maga elé hivatta egyetlen egy legkedvesebb leányát s azt mondja
neki, szót szólván:
- Kedves leányom!
Nekem egy nagy kérésem van hozzád.
- S mi lenne az
királyi atyám?
- Az biz nem egyéb,
hanem öltözködjél fel paraszti ruhába, menj ki aztán ide meg ide a mezőre, hol
a hasznavehetlen bognár őrizi a száz nyúlat s kérj tőle egyet. Ha szépszóért
nem ad, hát majd édes csókért; de nekem nyúl nélkül haza ne jőj, ha mindjárt a
testedből kivánna is érte!
No jól van, a
királykisasszony engedelmeskedett édes atyja kivánságának, kapja a lelkét
mit-mit nem cselekszik, felöltözött paraszti ruhába s kiment a mezőre a
hasznavehetlen bognárhoz, ki még most is kedvére aludt az árnyékos fa alatt.
Megrugja a
királykisasszony a lábát a bognárnak, az fölébredt, de ki mindjárt észrevette,
hogy kivel van dolga.
- Isten jó nap nyúlak
pásztora!
- Fogadj isten
királykisasszony! Hát mi jót hozott a szegény nyúlpásztornak?
- Nem hoztam én
egyebet, csak azért jöttem, hogy szeretnék egy kis nyúlra szert tenni: azért
nem adnál el belőlük jó pénzért vagy egyet!
- Fölséges
királykisasszony, pénzért nem adok, hanemha három csókot ad, én pedig visszaadhatom:
akkor nem bánom, adok egy nyúlat.
Igy a
királykisasszony három pár csókért kapott egy nyúlat, s azzal aztán nagy vigan
hazafelé futott; de mikor ép a kilincset fogta, hogy benyitja az ajtót,
megfújja a nyúlpásztor a kis sípot, a nyúl mint az istennyila kiugrott a leány
öléből s meg sem állt mig a nyájhoz nem ért.
A nyúlpásztor
hazafelé terelte a nyáját, a király pedig ott várakozott a kis-ajtóban az
érkeztére s mikor megjöttek, maga eresztette be a nyúlakat egyenkint, olvasván:
egy, kettő, három... kilenczvenkilencz, száz, egy hija sincsen a kerekszámnak.
Reggelre kelve a
nyúlpásztor harmadszor is kihajtotta a nyúlakat a mezőre, s hagyta azokat a
magok útjára menni.
A király most meg a
feleségét hivatta be a fehér szobába s azt mondja annak, szót szólván:
- Szivem szép
szerelme! nekem egy nagy kérésem van hozzád.
- S mi lenne az
kedves férjem?
- Az biz nem egyéb,
mint öltözködjél fel paraszti ruhába, menj ki aztán ide meg ide a nyúlpásztorhoz
s kérj tőle egy nyúlat, ha szép szóért nem adja, hát majd ad édes csókért; de
nekem, ha mindjárt a testedből kivánna is, nyúl nélkül haza ne jőj!
No jól van, a
királyasszony hajlott férje-ura kérésére, felöltözött paraszti ruhába s kiment
a mezőre a nyúlak pásztorához, ki most is kedvére aludt a hűsben.
Megrugja a talpát a
királyasszony a nyúlpásztornak, az fölébredt, de mindjárt elösmerte, hogy ki
van a paraszti ruhában.
- Isten jó nap
nyúlpásztor!
- Fogadj isten
királyasszony! hát mi jót hozott a szegény nyúlpásztornak, s mi jóért jött,
hogy ha merem kérdezni?
- Nem jöttem én
egyebért, csak azért, hogy nem adnál-e el nekem egy nyúlat jó pénzért?
- Pénzért
királyasszony nem adok, hanem ha három csókot ád, én pedig visszaadhatom: akkor
nem bánom, rászánom a fejemet, adok egy nyúlat.
A királyasszony nem
szólt semmit, hanem lehajolt s megcsókolta a nyúlpásztort háromszor, az pedig
visszaadta azokat.
Igy a királyasszony
három pár csókért kapott egy nyúlat s aztán nagy vigan hazafelé vette az útját;
de mikor ép a kilincsre tette a kezét, hogy majd benyitja az ajtót, megfújja a
nyúlpásztor a kis sípot, a kis nyúl pedig mint a villámlás kiugrott a
királyasszony öléből s meg sem állt mig a nyájhoz nem ért.
Mikor a nyúlak mind
együtt valának, a nyúlpásztor hazafelé terelte a nyájat, a király pedig a
kis-ajtóban várakozott azoknak érkeztére s mikor megjöttek, maga eresztette be
a nyúlakat egyenkint, olvasván: egy, kettő, három... kilenczvenkilencz, száz,
egy hija sincsen a kerekszámnak.
Reggelre kelve a
nyúlpásztor újra kihajtotta a nyúlakat, de most maga a király ment ki a mezőre,
felöltözvén paraszti ruhába.
Mikor a
nyúlpásztorhoz ért, köszön neki.
- Isten jó nap nyúlak
pásztora!
- Fogadj isten
szegény ember! hát mi jóért keresett meg?
- Mi türés-tagadás,
én biz nem egyébért, csak azért, hogy szeretnék tőled egy nyulacskát venni jó
pénzért, bizony nem bánod meg!
- Pénzért nem adom,
hanem ha tizenkét botot a farodra sózhatok, nem bánom, ráadom a fejemet.
Mit volt mit tenni a
királynak, lefeküdt a gyepre s a nyúlpásztor amugy káplárosan rávágta a
tizenkettőt, hogy csakugy porzott az ülepe; de a király mindezt föl se vette,
csakhogy nyúlra tehetett szert, gondolván magában, megállj ilyen amolyan
dologkerülő bognárja, mégis te húzod a kurtábbikat.
De biz az mégse
húzta, mert mikor a király ép a kilincsre tette a kezét, hogy már benyitja az
ajtót, megfújja a nyúlpásztor a kis sípot, és a kis nyúl mint a villámlás
kiugrott a király öléből s meg sem állt addig, mig a nyájhoz nem ért.
Aztán a
hasznavehetlen bognár negyedszer is hazahajtotta a száz nyúlat, a király pedig
most is ott állott a kis-ajtóban, maga számolta meg, de nem lelhetett hibát,
mert a nyúlak mind megvoltak.
A nyúlpásztor aztán
ötödször is kihajtotta a száz nyúlat a mezőre legelészni, a király pedig
felülvén arra az ördöngös szekérre, melyet a hasznavehetlen bognár csinált,
kiment a nyúlak pásztorához, de három üres zsákot is vitt ki magával.
- Hallod-e te ilyen
amolyan dologkerülő nyúlpásztor - szidom a lelkedet! - ha te nekem ezt a három
zsákot tele nem csinálod igazsággal: leüttetem a fejedet!
A nyúlak pásztora
minderre csak ezt felelte, szót szólván:
- Kijött a
királykisasszony, én is adtam, ő is adott; kijött a királyasszony, én is adtam,
ő is adott; kijött a király én is adtam, ő is...
- Csak hadd el, csak
hadd el, közbe vágott a király, tele van már mind a három, csak hadd el... s
inkább szeretnék a pokolba lenni, mint ezt hallani.
Erre a szóra, mintha
parancsolták volna, megindult az ördöngös szekér a királylyal s meg sem állt
vele a pokol fenekéig.
Aztán a
hasznavehetlen bognár elvette a királykisasszonyt, király lett s még most is
uralkodik a feleségével együtt, hogyha meg nem haltak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése