A mostoha és az édes
gyermek (Szavak száma: 1329)
Volt egyszer a
világon egy szegény asszony s ennek két fia, kik közül az egyik édes gyermeke
volt, a másik pedig mostoha.
A szegény mostoha
gyermeknek igazán mostoha volt a dolga; mert mig az édest réztepsiben sült
pogácsával dugdosta az anyja, addig az a másik kenyérben sem evett eleget; mert
mig az édesre egy héten háromszor is adtak tisztát, addig a mostoha három
hétben sem kapott egyszer; mert mig az édes uj ruhában járt, uj szüre, uj
csizmája, uj kalapja és nyakravalója volt, addig az árva csak viseltet hordott,
fótos szür, fótos csizma, lyukas kalap s rongyos nyakravaló volt rajta, s mikor
már annyira nőtt, hogy megbirta a maga kenyerét keresni, azt mondták neki, hogy
menjen istenhirével szolgálatot keresni. A mostohája sütött az útra neki
hamuban sült pogácsát.
El is ment az
szívörömest, csakhogy egyszer a mostohájától megszabadulhatott.
A mint mén, mendegél,
egyszer egy nagy terepély cserfa alá érkezett s hogyim fáradt is volt, éhes is
volt: leült a nagy terepély cserfa alá, elővette a tarisznyáját, kibontotta s
kivette belőle a hamuban sült vakarót; de a mint ketté akarja törni, honnan
honnan nem, egy kis róka áll előtte, s enni kért, mondván:
- Hallod-e te jó
mostoha fiú, hogyha szépen megkérnélek, nem adnál nekem abból a hamuban sült
vakaróból?
- Adok biz én, mert
jut is, marad is s ezzel a mostoha fiú kétfelé törte a vakarót s feleközepét
a kis rókának adta.
A kis róka elvette a
hamuban sült vakarót s mikor megette, azt mondja a mostoha fiúnak:
- No mostoha fiú,
jótét helyébe jót várj: azért itt van, tedd el ezt a három szál szőrömet, majd
hasznát veszed még ügyes-bajos dolgaidban, csak égesd meg, vesd a tüzbe s én
tüstént segitségedre leszek.
No jól van, a mostoha
fiú elvette a három szál róka-szőrt, eltette s a kis rókától elbúcsuzván, útnak
eredt.
Mén mendegél aztán
hetedhét ország ellen, még az operencziás tengeren is túl, egyszer egy királyi
rezidenczia elé ért. Bemegyen a rezidencziába, hát a király ép szemközt jött
rá. Köszön neki:
- Adjon isten jó
napot fölségednek!
- Fogadj isten
mostoha fiú! hát mi járatban vagy?
- Szolgálatot
keresek.
- Ép jókor jöttél;
aratóra van szükségem, ha kedved tartja megfogadlak. Itt meg itt van
háromszázhatvanhat zsákos földem tisztabúzával bevetve, ha ezt egy 24 óra
elforgása alatt le nem aratod, kévébe nem kötöd, csomóba nem rakod, haza nem
hozod s ki nem csépeled: leüttetem a fejedet, de ha azokat megcselekszed; három
tarisznya pénzt mérek ki a számodra. Az egyikben lesz aranypénz, a másikban
ezüstpénz és a harmadikban rézpénz.
Itt a mostoha fiúnak
csak akkor esett le az álla, mikor a király iménti beszédét meghallotta, de mit
volt neki mit tenni, nem egyebet, mint azt, hogy nagy szomorúan kibandúkolt a
háromszázhatvanhat zsákos föld szélére s hozzáfogott a munkához. De hiába
serénykedett álló nap, mert biz ő kigyelme bár ugy dolgozott mint a kutya, hogy
szinte a hátán csorgott a viz, nem aratott le nagyobb darabot, mint ez a ház
földje, la, de még hozzá sötét estve is dolgozott. Hogy aztán nagy fáradtan kidölt
a munkából, hogyim látta, hogyha szakadtáig dolgozik is, mégse arathatja le egy
huszonnégy óra elforgása alatt azt a tengernyi életet, nemhogy még kévébe is
kötözze, csomóba is rakja, haza is vigye s még ráadásul ki is csépelje, fel is
szelelje, mondom, hogy ezeket mind fontolóra vette, sirva fakadt.
Csak sirdogál, csak
sirdogál, egyszer a mint ki akarja venni a kendőjét, hogy majd megtörli a
szemét, kezébe akad a három szál rókaszőr. A mostoha fiúnak sem kell több,
izibe tüzet rakott s belevetette a három szál rókaszőrt. Alig égtek ezek el,
íme, előtte terem a kis róka, kérdvén:
- Mit sirsz, mit rísz
olyan keservesen mostoha fiú?
- Hogyne sirnék,
hogyne rínék, mikor a király azt parancsolta, hogyha egy huszonnégy óra
elforgása alatt, ezt a háromszáz hatvanhat zsákos földet le nem aratom, kévébe
nem kötöm, csomóba nem rakom, haza nem hordom, ki nem csépelem s fel nem
szelelem: igy meg úgy bánik velem; - ha pedig én mindezeket meg tudnám
cselekedni: három tarisznya pénz lenne a jutalma. Az egyikben lenne aranypénz,
a másikban ezüstpénz és a harmadikban rézpénz... Ezért fől az én fejem, ezért
omlik az én két szemem könye!
- Ha csak ez a bajod,
kisebb gondod is nagyobb legyen ennél; csak te feküdjél szép csendesen s
aludjál reggelig bátran, a többit pedig majd elvégzem én, csak bizd reám.
Ugy is lett. - A
mostoha fiú lefeküdt szép csendesen s el is aludt, a kis róka pedig elővett
három kis sípot, megfújta mind a hármat s ime, az első hangjára a kerek föld
minden egere, a másodikra a kerek föld minden hörcsöge, a harmadikra pedig a
kerek föld minden galambja előtte termettek, melyeknek aztán kiadta a
parancsolatot, hogy a búzát learassák, kévébe kötözzék, csomóba rakják, haza
is hordják a király pajtájába, s otthon még ki is csépeljék, fel is szeleljék.
Ezeknek se kellett
kétszer parancsolni, mert az egerek ízibe hozzá láttak az aratáshoz, a hörcsögök
kötözték és hazahordták, a galambok pedig szemenkint kiszedték a szép tiszta
buzát; ugyannyira, hogy reggelre kelve mind a háromszázhatvanhat zsákos föld
termése ott állt garmadában, hogy szinte gyönyörűség volt ránézni arra a
drágalátos szemenszedett tisztabuzára!
A király aztán ezt
látva rögtön kimérte a három tarisznya pénzt a mostoha fiúnak, ki aztán
hazafelé forditotta a szekere rúdját s mikor hazaért, a mostohája szinte
elijedt ennyi temérdek pénz láttára, kérdvén:
- Hát édes fiam, hol
tettél szert ennyi tengernyi pénzre?
- Hol tettem szert?
hát itt meg itt lakozik egy király, s minthogy annak háromszázhatvanhat zsákos
földjén levő termését egy huszonnégy óra elforgása alatt learattam, csomóba
kötöztem, hazahordtam, kicsépeltem, kiszeleltem: hát az adta.
Itt
lelkem teremtette mi történik a dologból, mi nem, nem egyéb a nagy semminél, de
pengyom
tóditsuk is, mert biz majd elfogy ez!... Már akár fogy el akár nem, elég az
hozzá, hogy a szegény fiú mostohája tulajdon édes gyermekét is elküldte
szolgálatot keresni. De már ennek nem hamuban sült pogácsát sütött az útra,
hanem tejbe-vajba sült szép fehér vakarót, melyet egy tarisznyába kötve nyakába
akasztván, nagy szerencsekivánatok közt útnak eresztette.
Megyen mendegél az
édes fiú hetedhét ország ellen, még az operencziás tengeren is túl, ő is
elérkezett a nagy terepély cserfa alá s hogyim fáradt is volt, éhes is volt,
leült az alá, elővette a tarisznyát, kibontotta s kivette belőle a kakastejjel
tejbe-vajba sült szép fehér vakarót; de a mint ketté akarja törni,
honnan-honnan nem, a kis róka előtte terem s enni kér, mondván:
- Hallod-e te édes
fiú, hogyha szépen megkérnélek: nem adnál nekem abból a tejbe-vajba sült fehér
vakaróból!
- Bizony nem adok én,
majd bizony hogy is ne, kaparj kurta, neked is lesz!
A kis róka
megszégyenülve tovább sompolygott, - az édes fiú pedig hogyim testét-lelkét megnyugasztotta,
tovább ment.
Ő is elért ahhoz a
bizonyos királyhoz. - Köszön neki:
- Adjon isten jó
napot fölségednek!
- Fogadj isten édes
fiú! hát mi járatban vagy?
- Szolgálatot
keresek.
- Ép jókor jöttél;
aratóra van szükségem, ha kedved tartja megfogadlak. Itt meg itt van háromszázhatvanhat
zsákos földem zabbal bevetve, ha te ezt egy 24 óra elforgása alatt le nem
aratod, kévébe nem kötöd, csomóba nem rakod, haza nem hozod s ki nem csépeled:
annyi botot üttetek rád, a hány nap van egy esztendőben; - ha pedig mindezt
megcselekszed, három tarisznya pénzt mérek ki a számodra. Az egyikben lesz
aranypénz, a másikban ezüstpénz és a harmadikban rézpénz.
No jól van, itt az
édes fiú nagy fittyre kimegyen a földre s hozzá látott a munkához; de biz ő
kigyelme, ha nem mondom is elhihetik, a háromszázhatvanhat zsákos föld termését
nem aratta le: ezért a királytól kikapta a maga jutalmát - háromszázhatvanhat
botot, melyeket alig birt hazaczipelni, mert csakugy lézengett aztán mint a
maszlagos hal, mint az agyonvert. S mikor valahogy nagy nehezen
hazavánczorgott, jó édes anyja imhogy szörnyet nem halt drágalátos mákvirág fia
esetén.
Itt a mostoha fiúból
gazdag ember lett, az édes fiú pedig szegény ember, kik még most is élnek, ha
meg nem haltak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése