Világszép
sárkányrózsa (Szavak száma: 2649)
Volt egyszer a
világon egy nagy meseország, annak egy szomorú királya, ennek pedig egy még
szomorúbb felesége. Azért volt pedig a király és a királyné oly szomorú; mert a
királyné méhe gyümölcstelen volt; mert őket magtalansággal, meddőséggel verte
meg az isten. Pedig az volt a mágyiás könyvben szórul szóra megirva: hogy a
királyné szül egy magzatot, még pedig fiút, ki aranyfoggal jön a világra, s
azért tátos lesz.
Ezekért volt a király
és a királyné olyan szomorú mint a szomorúfűzfa.
- Istenem, kiáltott
fel egyszer a királyné, ha az én aranyfogú tátos fiam megszületne, senki más
nem lenne annak a felesége, mint világszép Sárkány Rózsa.
Alig ejté ki ebbeli
igéretét, ime azonnal terhesnek érezte magát, s hét esztendő mulva csakugyan a
világra hozta az aranyfogú tátosfiút.
Itt a gyermek
alighogy a világra jött, azonnal megszólalt, mondván:
- Apám! tanulni
akarok; küldj fel az oskolába s adj a mester elé.
Itt a fiú mikor már
17 éves volt, a világ mindenféle iskoláját kitanulta, s ekkor az anyjához
fordult, mondván:
- No anyám, tudod-e
hogy mit igértél, mielőtt a világra hoztál volna?!
A királynénak csak
ekkor állt el a szeme-szája, mert már minden igéretét elfelejtvén, semmiről
semmitse tudott.
- No anyám, ismétlé
újra a tátosfiú, gondolkozzál csak, mit igértél nekem, mielőtt a világra hoztál
volna.
A királyné másodszor
sem felelt.
- No anyám, még
egyszer kérdem, ismétlé ujra a tátosfiú, gondolkozzál csak, mit igértél nekem,
mielőtt a világra hoztál volna.
A királyné harmadszor
sem felelt; mert már semmiről semmitsem tudott.
- No anyám, én nem
tehetek róla, de majd mindjárt az emlékezetedbe hozom.
S ezzel a tátosfiú a
kezébe kapta a fejszét, belevágta a mestergerendába, s azt egy csapásra kétfelé
hasitotta. Majd megragadta az anyját hajánál fogva, kivette annak az emlőjét s
azt a mestergerenda hasadékába dugván, mellénél fogva felakasztotta.
- No anyám, ha nem
emlékezel, most már mindaddig ott leszesz felakasztva, migcsak meg nem mondod
nekem, hogy mit igértél akkor, mielőtt a világra hoztál volna.
Az aranyfogú tátosfiúnak
senki se mert véteni, pedig ott volt az édes apja s egyéb hirneves vitézek;
mert tudták azt, hogy ezerszeres jaj lesz annak, a ki a szavát fölmerné emelni;
mert az a hatalmas gyermek, a milyen ereje van, mindnyájokot összemorzsolná a
kisujjával.
Itt a királynénak
végre eszébe jutott, hogy mit fogadott akkor, mielőtt a fiát világra hozta
volna, s szót szólt ilyeténképen:
- No édes fiam, tudom
már, hogy mit fogadtam akkor, a mikor még nem szültelek a világra: hát biz én
igy kiáltottam fel: “Istenem, ha az én aranyfogú tátosfiam megszületne, senki
más nem lenne annak a felesége, mint világszép Sárkány Rózsa.”
- No ládd, édes
anyám, ezt már elébb is elmondhattad volna, és akkor nem kellett volna olyan
csúnyát látnod; de én arról nem tehetek, s azért engedj meg.
S ezzel a tátosfiú
újra bele vágta a fejszéjét a hasadékba, azt kétfelé repesztvén, édes anyja
emlőjét kivette a furcsa cserepcsikból.
- No ládd, édes
anyám, minek fogadsz te olyant a mit nem tudsz teljesiteni; minek igérted te
nekem világszép Sárkány Rózsát, ki örökifjúsággal és hervadhatlan szépséggel
bir, és a ki a sárkánykirálynál nagy sárkányországban van férjnél, kit az a rut
féreg - veszett volna az anyjánál - erőnek erejével rabolt el szép
tündérországból.
Azért, édes anyám,
felnevelő apám és kedves barátaim, ez szóm és mondásom hozzátok: én mindaddig
megyek, ha lábom térdig elkopnék is, vagy mig a szememmel látok, mig sárkányországot
fel nem találom. És vagy elhozom onnan világszép Sárkány Rózsát, vagy pedig
sose gyönyörködtök többet az én nézésemben; mert könnyen ott hagyhatom ám a
fogam fehérét.
S aztán az aranyfogú
tátosfiú édes apjától, szülő anyjától és kedves barátjaitól keserves könyhullatások
között elbucsuzván, elindult országvilágszerte, világszép Sárkány Rózsa fölkeresésére.
Mén, mendegél aztán a
királyfi hetedhét ország ellen, még az operencziás tengeren is, még az
üveghegyeken is túl, még azon is túl, hol a kis kurta farkú disznó túr,
tulonnan túl, innenen innen, egyszer a mint elestveledett volna, valami
fényességet lát egy pocséta közepében.
Megyen a fényesség
felé, hát látja, hogy egy tündérszépségű asszonyság ül egy kis aranyos
kocsiban, melybe hat fehér mókuska van fogva; de a kocsi se ide se oda,
elakadtak a pocsétában.
Itt a királyfi sem
rest, rögtön segitségére ment a hat fehér mókuskának, s aztán az ő segitségével
csakhamar kiértek a pocsétából. Mikor már a poros úton volt az aranyos kocsi, a
tündérszépségü asszonyság visszafordul, s azt találja mondani a királyfinak.
- No szép királyfi,
jótét helyébe jót várj: mit kivánsz azért én tőlem tündérek királynéjától?
- Nem kivánok én
egyebet, felelt a királyfi, csak azt: add nekem feleségül világszép Sárkány
Rózsát.
- Hahó, királyfi,
nagy fát mozgatsz! Ha nem mondod is hogy ki vagy, úgyis tudom... Nagy a te
erőd, nagy a te tudományod, de fölöstökömre is kevés volna az nagy
sárkányország királyának; mert tudd meg azt, hogy az a vasat ugy gyurja mint
én a tésztát; mert az a követ ugy morzsolja mint én egy gomolya túrót; mert az
legerősebb fát is egy ököl-ütésre úgy pozdorjává töri, mint én a kendert:
azért, mint mondám, nagy fát mozgatsz, beletörik a bicskád, és könnyen ott
hagyhatod a fogad fehérét.
- Én, felelt az
aranyfogú királyfi, az életemmel nem sokat törődöm, és ha meg egyszer, vagy ha
még hetvenhétszer oly erős lenne is az a sárkánykirály, mégis megmérkőzném vele
világszép Sárkány Rózsáért!
- Ha már csakugyan
oly annyira megbicsakoltad magadat, hát tudd meg, hogy Sárkány Rózsa az én
leányom, s én tőlem rabolta el az a kutyának való. Azt is tudd meg, hogyha
csakugyan elhozhatod, fiammá fogadlak és szép tündérországban lészen a lakásod,
s ott is az első székbe mint méltó helyedre ülsz, világszép Sárkány Rózsa
pedig, nem bánom legyen a tied, legyen a feleséged... Ne, itt van ez az egy
tőből nőtt három aranyhajszál és ez a rosz kolincs madzag. A rosz kolincs
madzaggal üsd meg háromszor az egy tőből nőtt három aranyhajszálat, majd meglátod,
hogy milyen széktől fogantatott, zsarátnokot evő tátosparipád lesz, mely
bizonyosan elvisz nagy sárkányországba; a rosz kolincsmadzagból pedig válik
olyan aranyos lószerszám, hogycsak párját kellene keresni, vagy ha keresnék
is, mégse találnának. Mikor aztán ráültél jó tátoslovadra, itt meg itt, ennek
meg ennek a magas hegynek a tövéből buzog fel egy forrás, keresd fel azt és
förödjél meg benne; majd meglátod, hogy bár eddig is erős voltál, de aztán
hétszerte erősebb leszesz, tested pedig semmiféle fegyver nem fogja, és a hajad
arany hajjá változik. - Mikor ezt is elvégezed, a forrás partján a füzes között
találsz egy kardot, mely hegygyel fölfelé nőtt ki a földből, keresd föl azt és
szakitsd le. Ez a kard olyan tulajdonsággal bir, hogyha a kezed elfárad a sok
viaskodásban, magától is vág, szúr és öl. Ha ezeket mind megcselekszed, ugy tán
legyőzheted nagy sárkányország királyát; különben ha majd a küzdésnél erőd
fogyását érzed, ne itt van ez a három üveg; mindháromban erősitő szer van, s
csak ezekből igyál, még pedig először a legkisebből, aztán a középsőből, végre
a legnagyobbikból. Majd meglátod, hogy ezektől az italoktól elébbi erődet hétszerezve
nyered vissza.
S ezzel a
tündérkirályné aranyostorával a fehér mókuskák közé csapott s mint álomlátás,
mint pára eltünt szem elől, a királyfi pedig elővette az egy tőből nőtt három
aranyhajszálat és azokat a rosz kolincsmadzaggal háromszor megütötte. Ime! mint
a legsebesebb förgeteg egyszerre ott terem a vasderes, hatlábú, sárkánytejet
szopott, zsarátnokot evő, széltől fogantatott tátosparipa, a rosz
kolincsmadzagból pedig olyan aranyos szerszám lett, hogy csakúgy tündöklött
attól a sok drága csattól és sallangtól.
Itt a királyfi felült
jó tátoslovára s mégsem állt mindaddig, mig annak a bizonyos magas hegynek a
tövébe nem ért, hol abban a bizonyos forrás vizben meg is fördött. Eddig is
szép volt a királyfi, de most hétszerte szebb; eddig is erős volt a királyfi,
de most hétszerte erősebb; testét pedig mintha vaspánczél boritotta volna, nem
fogta a fegyver, a haja pedig aranyhajjá változott. Mikor a királyfi a
fördéssel emigy készen volt, a földből nőtt kard keresésére indult, melyet
csakugyan meg is talált a füzesek között, és azt le is szakasztotta.
Mikor a királyfi
mindezekkel készen volt felülvén jó tátoslovára, elindult országvilágszerte
nagy sárkányország fölkeresésére.
Ment, mendegélt aztán
a királyfi hetedhét ország ellen, még az operencziás tengeren is túl, még az
üveghegyeken is túl, még azon is túl, hol a kis kurta farkú disznó túr,
tulonnan túl, innenen innen, egyszer elérkezett a rézhidhoz; de azon nem ment
keresztül, hanem a hid alatt húzta meg magát. Ez a hid vezetett be nagy sárkányországba,
azért annak a két végén egy-egy sárkánykigyó állt istrázsát.
Mikor a királyfi jól
megpihent, és a tátosparipa is kifujta magát, felpattanván jó tátoslovára,
kiugratott a rézhidra.
Összetűztek, de nem
telt bele sok idő, hogy az aranyfogú vitéz mind a két sárkányt a más világra
küldte; annyi volt neki az a két sárkánykigyó, hogy fölöstökömre is kevés lett
volna.
Most az aranyfogú
vitéz keresztül ment a rézhidon, végig tánczoltatta rajta a tátosparipát.
Csengett-bongott a réz hid az aranypatkótól. Igy jutott el a királyfi nagy
sárkányországba; de hogy őt semmiféle teremtett állat meg ne lássa, megszólalt
a királyfi ilyeténképen:
- Köd előttem, köd
utánam, hogy senki se lásson.
És
őt csakugyan nem látta senki sem, bár a királyfi mindenkit látott. Itt minden
sárkánynak volt
külön, szebbnél szebb gránit, márványpalotája; mindegyiknek volt különbnél
különb, szebbnél szebb felesége, kiket a másvilágról királyoktól,
herczegektől, grófoktól és tündérektől raboltak el. A palotákban pedig egész
halommal volt a rablott kincs: arany, ezüst, gyémánt és brilliánt; mindenféle
drága fegyverek: ezüstkard aranymarkolattal, ezüstszekercze puszpángfa
nyéllel. Három nap is kevés volna, ha én azt a temérdek rablott kincset el
akarnám sorolni, mely sárkányországban össze volt hordva.
Nagy sárkányország
kellős közepén terült el egy selyemrét, selyemréten virágos kert, virágos kert
kellős közepén állott a sárkánykirály gyémántpalotája aranyoszlopokon. A
selyemfüvet ép ekkor vágták aranykaszával, ezüstvillával forgatták és aranygereblyével
összegyüjtötték. A selyemszénát aztán aranyszőrű tátosparipák aranyrácsból és
aranysaroglyából ették, az itatóvályú pedig fehér márványból volt kifaragva. A
virágos kertben pedig a kerek föld minden virágai diszlettek hervadatlanul.
Az aranyfogú királyfi
világszép Sárkány Rózsát egy szomorúfűzfa alatt ülve találta. Itt a királyfi
nem győzte eléggé szemmel szájjal nézni annak ragyogó szépségét, de hogy is ne!
sarkig érő aranyhaja két foncsikba fonva gyenge fehér lábát verte; dereka olyan
volt mint az ingó nádszál, ábrázatja ékes mint egy királynéé, tekintete szelid
mint a galambé; ha nevetett, rózsa nyilt gyenge fehér arczán; ha könyezett,
igaz gyöngy hullt a szeméből, és ha egyet lépett, arany potyogott ki a
sarkából.
Itt
a királyfi sarkantyúba kapja jó tátoslovát és világszép Sárkány Rózsa elé
rúgtatott, mondván:
- Mit búsulsz, szívem
szép szerelme, hisz itt vagyok, hisz eljöttem a szabaditásodra?!
S azzal megölelték,
megcsókolták egymást, mondván:
- Én a tiéd, te az
enyém, ásó kapa sem választ el egymástól.
- Szivem szive, kérdé
a királyfi, itthon van-e az a kutya; mert jót csak nem mondhatok neki!
- Szivem szép
szerelme, válaszolt neki világszép Sárkány Rózsa, most még ugyan nincs itthon,
de majd hazajön tizenkét órára.
- Azért kérdem, mert
ha itthon volna az a kutya - veszett volna az anyjánál - rögtön megmérközném
vele!... De szivem szíve, nem felelnél egy kérdésemre:
- S mi lenne az,
szerelmem bimbaja?
- Hát biz aranyos
rubintom az nem egyéb, mint csak azt akarom tőled kérdezni, hogy nem tudnád-e
azt meg mondani: miben áll a sárkánykirály ereje?
- Hahó, szivem szép
szerelme, ha én azt kitudhattam volna, ugy már nem találnád itt világszép
Sárkány Rózsát!
- De még azt is
akarom kérdeni tőled, szelid kis galambom, hát azt nem tudnád megmondani, hogy
micsoda erősítő itallal él?
- A pinczében van egy
kőhordó, abban hogy mi van, azt egész bizonysággal nem tudom, de azt igaz
hitemre mondhatom, hogy minden délben abból szokott inni.
- Szivem szép
szerelme, ha szépen megkérnélek, nem hoznál nekem abból az italból?
Itt világszép Sárkány
Rózsa térül fordul, kezébe veszi az aranykulcsokat, leszalad a pinczébe és egy
kobakkal csakugyan hozott a kőhordóból, melyből a királyfi jót huzott. Eddig is
erős volt a királyfi, de most még hétszerte erősebb; csakugy pattogott az ér a
karjában, hogy jobban se kellett.
Itt elérkezik a
tizenkét óra, itt a sárkánykirály nagy haraggal jön hazafelé, már egy
mérföldről kiabálta:
- Idegen bűzt érzek;
idegen bűzt érzek!
Mikor a sárkánykirály
megállott az udvarán, jó tátoslováról csakúgy szakadt a tajték, hogy jobban se
kellett. Itt a sárkánykirály be se ment a palotájába, hanem nagy mérgesen
elkiáltja magát:
- Ehj, mindig
hallottam az aranyfogú királyfinak hirét, szeretnék vele megmérkőzni, ha itt
volna!
- Itt vagyok,
kiáltott neki vissza az aranyfogú vitéz.
- No, ha itt vagy, ép
jó kedvemben találsz, jer ki velem az ólomszérűre, mérközzünk meg.
Itt kimennek az
ólomszérűre, itt a sárkány király elővett egy kősziklát, melyet fakéssel kettévágván,
feleközepét magának tartotta meg, feleközepét pedig az aranyfogú vitéznek
dobta, mondván:
- Ha te ezt a követ
ugy összemorzsolod mint én, akkor elhiszem, hogy erős vagy!
Itt a sárkánykirály a
markába kapja a kősziklát s ugy összemorzsolta, hogy szinte lisztté vált.
- Az még semmi,
kiáltott neki az aranyfogú vitéz, hanem ide nézz s ezt tedd meg: én ezt a
kősziklát ugy összemorzsolom, hogy nemcsak lisztté válik, hanem víz is csepeg
ki belőle.
S ezzel a királyfi
ugy összemorzsolta a kősziklát, hogy nemcsak porrá vált, hanem még víz is
csepegett ki belőle.
- No már most látom
hogy erős vagy s méltó vagy arra, hogy velem megviaskodjál. Azért csak a
pinczébe szaladok, kardot kötök s aztán összetüzhetünk.
- De az eb-ingét, nem
mészsz innen egy tapodtat sem, ha nincs kardod, én is elvetem a magamét s ugy
mérkőzünk meg!
Mit volt mit tenni a
sárkánykirálynak, látta hogy emberére akadt, derékon kapja a királyfit s ugy
vágta az ólomszérűhöz, hogy az térdig sülyedt le.
Hehj, a királyfi sem
rest, kiugrik a lyukból, derékon kapja a sárkánykirályt s egész térdig vágta az
ólomszérűbe.
Hehj, a sárkánykirály
sem rest, kiugrik a lyukból, megkapja az aranyfogú vitézt s egész derékig vágta
az ólomszérűbe.
Hehj, a királyfi sem
rest, kiugrik a lyukból, derékon kapja a sárkánykirályt s egész nyakig vágta az
ólomszérűbe.
Hehj, a sárkánykirály
sem rest, kiugrik a lyukból, derékon kapja az aranyfogút s egész az álláig
vágta az ólomszérűbe.
Hehj, az aranyfogú
vitéz sem rest, kiugrik a lyukból, derékon kapja a sárkánykirályt s egész az
orra hegyéig vágta az ólomszérűbe.
Itt a sárkánykirály
sehogy sem tudott kijőni a lyukból s ekkor az aranyfogú azt mondja neki:
- No sárkánykirály,
ugy-e már most csak elhiszed hogy erősebb vagyok; ugy-e most már csak
elvehetném az életedet; de egy feltétel alatt megkegyelmezek.
- S mi lenne az?
- Hogyha nekem adod
világszép Sárkány Rózsát.
- Jól van, nem bánom,
legyen a tiéd.
Hehj, az aranyfogú
vitéznek sem kell több, most már azt gondolta, hogy az övé egész a diófáig,
izibe felpattan jó tátoslovára, az ölébe veszi, s illa berek, nád a kert; - de
alig ért a kapuig, máris utána szaladt a sárkánykirály, ki azalatt kibujván a
lyukból, jót huzott a kőhordóból, s vísszahítta.
- Hahó, aranyfogú
vitéz! még nem a tied világszép Sárkány Rózsa, mert még elébb megjátszom
veled, s még egy próbát tegyünk.
Itt a királyfinak
csak ekkor esett le az álla, s csak akkor tudta, hogy kivel van dolga; nagy
immel-ámmal visszafordult.
Aztán összetűztek; de
elébb a királyfi is jót huzott ám a három üvegből, s ekkor még erősebb lett.
Mondom, összetűztek
és nem sok idő telt el bele, hogy a sárkánykirály a porba harapott.
S ekkor világszép
Sárkány Rózsa a kezében levő aranyvesszővel megcsapta háromszor a gyémántpalotát,
s az minden kincsestül, virágostul, kertestül és selyemrétestül együtt gyémántalmává
változott, melyet a kebelébe rejtvén, fölült a tátoslóra kedvese mellé.
Itt az aranyfogú
vitéz hazafelé viszi világszép Sárkány Rózsát.
Nagy lőn az öröm nagy
meseországban, s az még nagyobb lett akkor, mikor világszép Sárkány Rózsa
kivette a kebeléből a gyémántalmát, melyet az ország legszebb részén letevén,
az aranyvesszővel háromszor oldalba ütötte, s ime! egyszerre mint káprázat,
ott terült el a selyemrét, rajta a virágos kert, ennek pedig a kellős-közepén
ott állott a gyémántpalota aranyoszlopokon.
Aztán lakzit laktak,
papot, hóhért és vaskalapot hivattak; a pap összeadta, hóhér seprőzte,
istennyila kerülgette, de soha meg nem ütötte.
Még most is élnek
nagy boldogan, hogyha meg nem haltak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése