A hazug és a szót
szóra mondó (Szavak száma: 1829)
Volt egyszer egy
szegény ember s ennek egy dologkerülő fia. Vén volt már a szegény ember, de
azért a fia még keresztül szalmát se tett a házba, ha mindjárt fölesett volna
is benne, - pedig már embernyi kort ért, pedig már 30 éves is volt; - hanem
mindig ott kotnyeleskedett a fazekak körül s egyebet sem tett, mint örökkön
örökké két krajczáros cseréppipáját szitta. Ha kiégett, ujra megtömte, de ezt
is oly immel-ámmal tette, hogy egy álló óráig is elmotyogott vele.
Itt a vén ember
mindaddig szót se szólt, mig a dolgot birta, csendesen szántogatott,
vetegetett, s ha megért az istenáldása, learatta, kévébe kötözte, keresztbe
rakta, majd hazavitte, kicsépelte, felszelelte s a mi dologkerülőnk csak a
készhez ült; - de mikor az öreg ember már egyátaljában nem birta a dolgot,
azt mondja a fiának:
- Ugyan édes fiam,
hát mire nézed te a napot, mért nem dolgozol, mert miből tartasz te el engem
öregségemben, második gyermekkoromban?!
- Hahó apám-uram,
felelt a dologkerülő, eltartom én kigyelmedet hazugságból is! Azért hogy
szavamat beváltsam, most mindjárt elindulok országvilágszerte hazugsággal
keresni kenyeremet, majd meglátja kelméd, hogy ez ám csak a jó mesterség.
No jól van, a
dologkerülő elindult országvilágszerte; a hátára vetette a tarisznyát, kezébe
vette a botját s ment mendegélt hetedhét ország ellen, tulonnan túl, innenen
innen, egyszer előtalál egy magaszőrü embert, szóba áll vele s azt kérdi tőle:
- Hej, atyafi,
tudsz-e szót szóra mondani?
- Tudok, válaszolt az
a bizonyos ember.
- No, ha tudsz, ugy
jöszte velem. Mentek mendegéltek aztán hetedhét ország ellen, tulonnan túl,
innenen innen, egyszer előtalálják a szolgabirót, ki négy lovas kocsin
elvágtatott mellettük.
A szolgabirónak igen
gyanusnak tetszett a két ember, azért megállitotta a kocsiját s azt mondja a
hajdujának:
- Hallod-e Jancsi!
nézd, amott megyen két bujnyik-forma ember, azok bizonyosan zsiványok lesznek:
azért parancsold meg nekik, hogy tüstént ebben a szempillantásban itt
teremjenek a szemem előtt, különben mindjárt vasra veretem a gazembereket!
Itt a hajdu leugrik a
bakról, odaszalad a két emberhez, s tudtukra adja, hogy rögtön jelenjenek meg a
tekintetes szolgabiró ur előtt, mert különben lesz ne-mulass.
Mit volt mit tenni a
két embernek, ott voltam, a hol mondták, ugy láttam, mint most, kalap levéve
odasompolyogtak a kocsihoz.
- Hát gazemberek,
mert a szemetekből látom, hogy azok vagytok, hogy hinak?
A két ember elmondja,
hogy ennek meg ennek.
- Honnan jöttök?
- Pestről, felelt a
hazug.
- Hazudsz, gazember,
hisz Pest-felé mentek!
- Jaj, kérem alásan,
valamit ott felejtettünk, hát azért megyünk, felelt a másik.
- Hát mi újság
Pesten? kérdi tovább a szolgabiró.
- Ott bizony,
instállom alásan, nincs egyéb, felelt a hazug, mint akkora madarat mutogatnak,
hogyha kiereszti a két szárnyát, az egyik vége Pesten van, a másik pedig Budán.
-
Ejnye kánisz tota máter, hát te még engem lóvá akarsz tenni!... Hej, Jancsi,
hegedülj csak 25-töt
ennek a gazembernek a farára!
Itt a mi hazugunkat
lekapják a tiz körméről s olyan huszonötöt hegedültek el rajta, mint a peták.
Mikor a hazug kikapta
a maga porczióját a mint dukál, odalép a kocsihoz s azt mondja a szolgabirónak:
- Megkövetem alásan a
tekintetes urat, de én ezt abba nem hagyhatom, hanem a királyhoz apellálok,
hogy a tekintetes úr engem minden igaz ok nélkül huszonötig veretett.
No erre a szolgabiró
nem szólt semmit, hanem a másikhoz fordult, mondván:
- Hát te gazember,
igaz-e az, hogy Pesten olyan nagy madarat mutogatnak, hogyha kiereszti a két
szárnyát, az egyik vége Pesten van, a másik pedig Budán, he, felelj rögtön erre
a kérdésemre?!
- Megkövetem alásan a
tekintetes szolgabiró urat, felelt a szót szóra mondó, - én Pesten akkora
madarat nem láttam, mely ha kiereszti a két szárnyát, az egyik vége Pesten, a
másik pedig Budán, hanem láttam akkora madártojást, hogy 24 ember 7 öles vas
ruddal hengergeti.
Itt a szolgabiró
gondolkozóba esik s mondja magában: oly nagy madártojás és olyan nagy madár,
hát ki tojta volna azt a nagy tojást, ha nem az a nagy madár, már igaz...
Mondom, alighogy ezt elgondolta magában, azt mondja a hazugnak:
- Édes jó barátom,
lehet hogy igazad van, lehet hogy nincs, hanem ha elállsz attól, hogy a
királyhoz apellálsz, ne, itt van, adok 100 forintot kongóban.
A hazug elvette a 100
forintot s feleközepét a szót szóra mondónak adta, a szolgabiró pedig tovább
ment.
Itt volt már a
hazugnak 25 mogyorófapálczája a farán és 50 forintja a zsebben s azzal tovább
mentek.
Csak mennek, csak
mendegélnek tulonnan túl, innenen innen, egyszer elől-utol találja őket a
viczispán. Ennek is igen gyanusnak tetszett a két ember, azért megállitja a
hintót s azt mondja a huszárjának, szót szólván:
- Hallod-e Jancsi -
mert igy hitták a huszárt - nézd csak, amott megyen két bojnyik-forma ember!
azok alkalmasint zsiványok lesznek: azért fogd fülön őket s hozd a szemem elé.
Itt a huszár leugrik
a bakról, szalad a két ember után, hogy álljanak meg, mert a nagyságos
viczispán ur hivatja.
Mit volt mit tenni a
hazugnak és a szót szóra mondónak, odasompolyogtak a hintóhoz levett kalappal.
- Hát gazemberek,
kezdé beszédét a viczispán, mert a szemetekből olvasom ki, hogy azok vagytok,
hát hogy hinak titeket?
A hazug és a szót
szóra mondó mondja, hogy ennek meg ennek.
- Hát honnan jöttök?
kérdi a viczispán.
- Pestről, felelt a
hazug.
- Hazudsz gazember,
hisz Pest-felé mentek!
- Jaj, kérem alásan,
felelt a szót szóra mondó, valaminket ott hagytuk, most azért megyünk.
- Hát mi ujság
Pesten? kérdé tovább a viczispán.
- Ott bizony,
megkövetem alásan a tekintetes és nagyságos viczispán urat, nincs egyéb, hanem
a Duna lángba borult és fenékig kiégett.
- Ejnye, kánisz tóta
máter, hát te még engem lóvá akarsz tenni!.... Hej, Jancsi állj elő!
Előáll a Jancsi.
- Hegedülj csak ennek
a semmire-kellőnek a farára huszonötöt!... még ő engem bolonddá akar tenni!...
Itt lekapják a tiz
körméről a hazugot, Jancsi pedig olyan huszonötöt sózott a farára, hogy tudom
mig él se felejti el, hanem mindig a szájában lesz az ize.
Mikor a hazug kikapta
a maga porczióját, föláll, odamegyen a hintóhoz s azt mondja a viczispánnak:
- Már megkövetem a
nagyságos viczispán urat, de én ezt abba nem hagyhatom, hanem egyenesen a
királyhoz apellálok; mert engem a nagyságos viczispán úr minden törvény és
minden igaz ok nélkül veretett meg.
No, erre a viczispán
nem szólt semmit, azt is lassan mondta, hanem odafordult a szót szóra mondóhoz
s azt kérdi tőle:
- Hát gazember,
igaz-e az, hogy Pesten a Duna lángba borult és fenékig kiégett?
- Megkövetem alásan a
nagyságos viczispán urat, felelt a szót szóra mondó, én azt egész bizonysággal
nem merem állitani, hogy a Duna lángba borult és fenékig kiégett volna, mert
nem láttam; hanem azt láttam, hogy a pesti és budai piaczokon annyi a sült-hal,
hogy azokat az irdatlan nagy házakat tetézi.
A viczispán
gondolkozóba esik s elgondolta magában: annyi a sült-hal, hogy a házakat
tetézi, hát honnan volna az, ha nem onnan, hogy a Duna csakugyan lángba borult
és fenékig kiégett... már igaz... Mondom, alighogy ezt elgondolta, azt mondja a
hazugnak:
- No édes fiam, lehet
hogy igazad van, lehet hogy nincs, hanem azt mondom én neked: hogyha elállsz
attól, hogy a királyhoz apellálsz, ne itt van 200 forint.
A hazug megkapta a
200 forintot s feleközepét a szót szóra mondónak adta, a viczispán pedig tovább
hajtatott.
Igy volt már a
hazugnak 150 forintja és 50 mogyorófa-pálczája. S azzal aztán tovább mentek.
Csak mennek, csak
mendegélnek hetedhét ország ellen, tulon túl, innenen innen, egyszer látnak
feléjük közeledni egy hat lovas hintót, melyben maga a főispán ült. Elöl inas,
hátul hajdú, a hintó mellett pedig hat lovashuszár nyargalt.
A főispán elhajtat a
hazug és szót szóra mondó mellett. Ennek is igen gyanusnak tetszett, a hazug,
meg a szót szóra mondó: azért megállitotta a hintóját s azt mondja a Jancsinak:
- Hallod-e Jancsi -
mert közbe légyen mondva, igy hitták az egyik huszárt - hallod-e Jancsi, nézd
csak, amott megyen két bojnyik-forma ember, kik alkalmasint hamarább mint nem,
zsiványok lesznek: nosza fogd csak fülön, hozd ide az én szemem elé.
Itt a huszár utána
rúgtat a két jó madárnak s csakhamar beérte őket, kiknek aztán azt találja
mondani:
- Hej, atyafiak,
megálljanak csak kentek, mert a méltóságos főispán ur hivatja!
Mit volt mit tenni a
hazugnak és a szót szóra mondónak, odaállitanak a főispán elé kalap levéve,
kiknek az aztán azt mondja:
- Hát gazemberek, mert
a szemetekből látom, hogy azok vagytok, hogy hinak?
A hazug, meg a szót
szóra mondó megfeleltek a kérdésre, hogy ennek meg ennek.
- Hát honnan jöttök
gazemberek? kérdé tovább a főispán.
- Pestről, felelt a
hazug.
- Hazudsz gazember,
hisz Pest-felé mentek.
- Jaj, kérem alásan,
felelt a szót szóra mondó, ott felejtettünk valamit, most azért megyünk.
- Hát mi ujság
Pesten?
- Ott bizony,
megkövetem alásan a méltóságos főispán urat, nincs egyéb, mint meghalt a Jézus
Krisztus: azért az egész város gyászszal, feketével van bevonva.
- Ejnye, kánisz tota
máter, hát te még engem lóvá akarsz tenni!... nosza fogjátok meg s hegedüljetek
csak a farára huszonötöt.
Itt a mi hazugunkat
lekapják a tiz körméről s olyan huszonötöt sóztak a farára, hogy mig él sem
felejti el, hiszem azt az egyet!
Mikor a hazug kikapta
a maga porczióját a mint dukál, fölállt s odamegyen a főispánhoz s azt mondja
neki:
- Megkövetem alásan a
méltóságos főispán urat, de én ezt abba nem hagyhatom, hanem egyenesen a
királyhoz apellálok; mert engem minden törvény és minden igaz ok nélkül veretett
meg.
No erre a főispán nem
szólt semmit, azt is lassan mondta, hanem a szót szóra mondóhoz fordult s azt
mondja neki:
- No te gazember, hát
igaz-e az, hogy Pesten meghalt a Jézus Krisztus?!
- Megkövetem alásan a
méltóságos főispán urat, én azt egész bizonysággal nem merem állitani, hogy
Pesten a Jézus Krisztus meghalt volna, mert nem láttam; hanem azt láttam, hogy
ott a földtől kezdve egész a magas égig mennyei lajtorják vannak támasztva,
melyeken feketébe öltözött angyalkák járnak le s fel.
Itt a főispán
gondolkozóba esik s elgondolta, hogy minek volnának a földtől az égig
támasztott mennyei lajtorják, ha csakugyan a Krisztus nem halt volna meg.
Mondom, mikor ezt mind elgondolta, azt mondja a hazugnak:
- Hallod-e barátom,
lehet hogy igazad van, lehet hogy nincs, azért ez szóm és mondásom, hogyha
elállasz attól, hogy a királyhoz apellálsz, ne itt van, adok 300 forintot
kongóban.
A hazugmondó a 300
forintot szépen fölvette s feleközepét, 150 forintot a szót szóra mondónak
adta. Igy volt már a hazugmondónak 300 forintja és 75 mogyorófa-pálczája a
farán. Aztán elváltak egymástól, az egyik jobbra, a másik pedig balra ment s
mindegyik szerencsésen hazajutott.
- No apám-uram, szólt
a hazugmondó, itt van, 300 forintot szereztem össze - hazugsággal, hanem a
dolog végén egy kis csombók van, már mint 75 darab mogyorófa-pálcza, melyeket
én tanulság okáért magamnak tartok meg, a 300 forintot pedig átadom
kigyelmednek, hogy legyen miből istápolni.
A hazugmondó aztán
hozzálátott a munkához, megfogta az ekeszarvát s ezt mégis könnyebbnek
találta, mint azt a 75 mogyorófa-pálczát.
Eddig volt, mese
volt, talán igaz se volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése