A
madaraktól is lehet tanulni. (Szavak száma: 350)
Mi
csak megvagyunk télen át a jó meleg szobában, de, hajh! annál keservesebb a
szegény kis madarak sorsa odakünn!
Hideg
van, nagyon hideg. A messze határ végig hóval van borítva. Fagyos szél süvöltöz
át az erdőn; felhők fedik el a jótékony napot; a fákról régen leveszett a
lombtakaró; nem röpködnek a levegőben zummogó rovarok.
Istenem,
Istenem, hogyan is élnek meg most odakünn azok a szegény kis madarak! - Szeretnék
közéjük kiáltani:
-
De bolondok is vagytok, te veréb, te varjú, te úti pacsirta, hogy nem mentek
melegebb hazába, mint a hogy a fürj, a fecske, meg a fülemile teszik! Ott
messze, délen örökös a nyár, napfényben fürödhetnétek, gond nélkűl élhetnétek.
Itt a hideg összefagyasztja szárnyaitokat s alig-alig találtok egy kis eledelt.
Izetlen bogyók, fakéreg hulladéka, ez az összes élelmetek s ezt is csak
soványan adja a mostoha természet.
A
didergő madarak feleletűl visszacsipegnek valamit, mintha ezt mondanák:
-
Jó ember, köszönjük, hogy úgy aggódol értünk. Igazad is van, mikor azokat a
szép délvidékeket magasztalod. Tudjuk azt a fürj, a fecske meg a fülemile
elbeszéléséből, hogy ott nagyon szép a világ s az élet is gond nélkűl való. De
minket nem csábít a sugaras ég, nem csábítnak az örökzöld lombok, a pazar
lakomák. Mi nem zúgolódunk sorsunk ellen és nem fordúlunk el ettől a földtől
azért, mert most hóval van borítva s kegyetlen hóviharok süvöltöznek fölötte.
Láttuk nyári pompájában, bőkezű volt akkor hozzánk, gyönyörködtünk lombjaiban,
virágaiban s nem akarunk, nem tudunk hozzá hálátlanok lenni. Ha megfosztotta a
tél kincseitől, osztozunk szegénységében és részt veszünk szomorúságában. Vele
maradunk, nem hagyjuk el! A tél nem tart örökké, a mi szenvedésünk is majd csak
véget ér. Milyen édes, milyen boldog érzés lesz az, mikor a fakadó fáit,
zsendűlő virágait újra üdvözölhetjük! Bizonyára jobbak vagyunk némely
embernél, kinek a haza földje csak akkor kedves, mikor hasznot várhat tőle s ha
nincs mit várni tőle: elpártol hűtlenül. Jobban esik nekünk itt, a honi földön
szenvedni, mint idegen ég napfényében sütkérezni...
Ezt
mondták azok a didergő madarak s a szivem fölmelegedett tőle, mert igazuk van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése