Egy levél (Szavak száma: 213)
Messze,
messze napkeletről, kelet kies vidékéről repült hozzám egy kis madár. Nyakán
keskeny piros szalag s a szalagon fehér levél. Aranynyal van írva szépen
minden sora a levélnek. A ki írta a levelet, gyönyörű szép regét mond el.
Elolvasom
a levelet, fiúk, lányok, hallgassátok, talán meg is tapsoljátok:
»Jó emberek, ez a
madár ott született magyar földön. Magyar égbolt borúlt rája Tisza, Duna
rónasíkján.
Nem oly régen hoztam
én el hazátokból idegenbe, ide hozzánk, napkeletre.
Pompás, fényes házba
tettem, aranyozott kalitkába, simogattam, etetgettem mindhiába, mindhiába!
A kis madár
búslakodott, szomorkodott egyre jobban.
Minden reggel, minden
este azt csacsogta, csicseregte:
Szülőföldem szép
határa,
Meglátlak-e valahára?
Meglátlak-e valahára?
Nagy volt szegény kis
madárnak a honvágya, azért nem nyílt víg dalokra soha szája.
Ha biztattam,
vigasztaltam, beczéztem, dajkálgattam, csak azt mondta, azt pihegte: szíve fáj,
vonva vonja hazafelé a szülőföld, honi táj.
- Mindened van, kis
madárkám, enni, inni, a mi kell, puha ágyad tollpihéből, maradj, ne menj innen
el!
- Mindenem van, te is
jó vagy, aranyos vagy, asszonyom, de valami csak azt mondja, azt súgja: jobb
otthon.
- Megesett a szivem
rajta s hogy ne legyen külföld rabja, elbocsátom, eleresztem s kis levéllel a
nyakába, vígan röpűlt hazájába.
Repűlj, repűlj, kis
madárkám! Dalold el a gyermekeknek, nincsen drágább a hazánál.«
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése