Brekeke és Zsákrágó úrfiak
utazása (Szavak száma: 822)
A béka összebarátkozott az
egérrel.
Eszükbe jutott egyszer, hogy be
kellene járni a világot. Tapasztalni, látni, tanúlni akartak, hogy azután
később hasznát vegyék.
A béka úszónadrágot és kulacsot
vitt az útra, az egér pedig esőköpönyeget és egy tarisznya kenyérmozsát.
Megindító volt a búcsúzás. Az
öreg békák és az öreg egerek egymás keblére sírták a könnyeiket. A kiskorú
békatestvérek keservesen vartyogtak, az egértestvérek pedig szívrehatóan
czinczogtak.
A falu határán még egyszer
visszanéztek. Onnan integettek utolsó búcsút a falujoknak.
A nap melegen sütött. Két
papsajtlevelet szakítottak le napernyőnek. Hanem a békának ez nem volt elég.
Fürdeni szeretett volna.
- Pajtás, - szólt az egérhez, -
fürödjünk.
- Nem vagyok hozzászokva, -
felelt az egér.
- Nem tudsz úszni? - kérdezte a
béka.
- Bizony, hallod, én sohasem
jártam úszóiskolába.
- Nem tesz semmit, - biztatta a béka
az egeret, - az én apám úszómester volt a lencsés tóban, magam is úgy úszom,
mint a hal.
Az egér végre is hallgatott a
szép szóra. A patakhoz ballagtak, a hol a béka letette a kulacsát, az egér
pedig az esőköpönyegét.
- No, ide vigyázz! - szólt a
béka. - A hogy én csinálom, te is úgy csináld, mindjárt az első látásra
megtanúlhatod.
Nagyot ugrott a partról a
levegőbe s a hátulsó két lábát hosszan kinyújtva fejjel a vízbe ugrott. A víz
fölcsapott. A béka eltűnt a habok között, de már a következő pillanatban ott
ficzkándozott a víz színén. Szeme csillogott a következő gyönyörűségtől.
Szórta, fújta maga előtt a vízgyöngyöket.
- Láttad? - kérdezte az egértől.
- Láttam, - felelt az egér.
- No hát csináld utánam! Ne félj
semmit!
- Nem hideg a víz? - kérdezte az
egér szepegve.
- Dehogy hideg, - felelt a béka.
- Olyan meleg, mintha katlanban melegítették volna.
És vígan lubiczkolva csalogatta
az egeret.
Az egér belenyújtotta az első
lábát a vízbe. A víz csakugyan meleg volt.
Neki futott hát ő is a partról és
egy nagy ugrással a vízbe vetette magát.
Lemerűlt. A víz felvetette.
Fuldokolva kapkodott jobbra-balra. Bizony bele is fulladt volna, ha a béka el
nem kapja hirtelen a nyakánál.
- Látod, - szólt az egér, - majd
belefulladtam. Nem való nekem az efféle mulatság, mert én szárazföldi életre
születtem.
Nem is ugrott többé vízbe, csak a
parton ülve nézte, micsoda figurákat csinál a vízben a béka.
Másnap egy lyukhoz értek. A
lyukból egy öreg szürke egér pislogott kifelé.
- Adjon Isten jó napot! -
köszöntötte a vándorló egér az öreget.
- Fogadj Isten, mi járatban
vagytok? - felelt amaz vissza.
- Vándorúton vagyunk,
tapasztalásokat szerzünk.
- Mi a nevetek?
- Az enyém Zsákrágó, a barátomé
pedig Brekeke.
- Én Lyukszögi vagyok, - szólt az
öreg egér. - Az apád jó czimborám volt, egy tarisznyában ismerkedtem meg vele.
Hát szivesen látlak mind a kettőtöket. Fordúljatok be.
- Jaj, pajtás, - súgta a béka, -
nem szoktam én efféle egérúton járni. Hajós vagyok, tudod, veszedelem nekem a
szárazföld.
- Csak gyere utánam, - súgta az
egér, - ne félj semmitől.
Sokáig másztak a hosszú és szűk
lyukban. Elől az öreg Lyukszögi ment s egy szentjánosbogárral világított a
vendégeknek. Egyszer aztán kiértek a lyukból. Egy kamarába léptek, a mely tele
volt mindenféle ennivalóval.
- Legyetek vendégeim! - szólt
Lyukszögi. - Van itt kalarábé, hagyma, sajt, lekvár, töpörtő, kenyér és még sok
mindenféle. Egyetek. Nem sajnálom tőletek.
Volt ott egy drótból készített,
gömbölyű kis ház is. A közepén szalonna illatozott.
- Te, Zsákrágó, - szólt a béka a
barátjához, - de szeretnék én egy ilyen kis házban lakni! Épen jó lenne a
lencsés tó partjára, különösen mikor a gyerekek kövekkel hajigálnak.
- Vigyázzatok, bele ne menjetek!
- szólt az öreg Lyukszögi. - Rossz ajtaja van annak a háznak. Ha egyszer
becsapódik, nem lehet kinyitni. Szegény megboldogúlt feleségem is abban a
házban veszett el.
Zsákrágó hallgatott is az öreg
szavára, de a szeles béka nem nyughatott: beugrott a házba, beugrott épen a ház
közepére.
Abban a pillanatban becsapódott
az ajtó. A béka fogva volt.
A két egér megréműlt. A béka
kétségbeesetten ugrált jobbra-balra, úgy, hogy a fejét egész összeverte a
drótok között. Hiába, nem nyilt ki többé az ajtó.
Az egerek megkisérlették
szétrágni a házat. Nem lehetett. Hát csak sírtak ott mind a hárman: az egerek
kivűl, a béka meg belűl.
Egyszer csak kinyílik a kamara
ajtaja. Belépett egy asszony. A két egér elsurrant.
Mikor az asszony meglátta a
békát, felsikoltott:
- Jaj, hogy kerűl ide ez a
kecskebéka! - kiáltotta, - soha hírét nem hallottam, hogy a béka szalonnát
evett volna.
A kiáltásra befutottak többen is
és egy bátrabb fiú kinyitotta az egérfogó ajtaját. A béka egy óriási ugrással
menekűlt a saláták közé.
- Meg kell fogni! - kiabálták a
gyerekek, de a béka szerencséjére megtalálta az egérlyukat, a melyiken bejöttek
és eszeveszetten menekült.
Most már otthon vannak mind a
ketten. A béka feje be van kötözve méntalevelekkel. Éjjel a holdvilágnál
hosszan beszélik a kalandjaikat. Magam is tőlük hallottam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése