2011. december 27., kedd

36. mese


Tapasztó Matyi kaladjai: Matyi a levegőben. (Szavak száma:848)
Egy este Tapasztó-apa így szólt Matyihoz:
- Holnap reggel bejösz velem a városba.
Matyi még sohasem volt a városban.
Egész éjjel azon gondolkozott, milyen lehet az a város. Azt hitte, hogy mézeskalács minden; a házak, sövények, kardok, puskák, tornyok mind mézes kalácsból vannak. Mert mézeskalácsot szoktak neki hozni a városból.
Bezzeg elbámúlt másnap, mikor a városba érkeztek. Mézeskalácsos sátrak helyett nagy háza­kat látott, de olyan nagy házakat, hogy odahaza a templom sem volt akkora soha. Az egyik házon, - megolvasta, - épen hatvanhat ablak volt.
- Apám, - szólott csodálkozva, - nagy fáradsága lehet annak, a ki itt lakik.
- Miért? - kérdezte az apja.
- Azért, - felelt Matyi, - mert hatvanhat ablakon kell neki kinézni az utczára, holott nekünk két ablak is sok.
Azután meg a boltok tábláin csudálkozott. A csizmadia előtt csizmát látott kifestve, a fűszeres előtt mindenféle bolti szert, a hentes előtt nagy fölvágott disznókat.
- Apám, - szólott, - sok kép van itt az utczán, több, mint nálunk a szobákban.
Akkor az apja megmagyarázta neki, hogy ez a sok kép a kereskedőké meg az iparosoké, s arra valók, hogy könnyen meg lehessen őket találni.
- Itt ki lakik? - kérdezte Matyi egy nagy fehér házra mutatva, a hol a kocsi megállott.
- Egy jó barátom, - felelt az apa, - nyugalmazott katonatiszt.
- Hát az miért nincs kifestve? - kérdezte Matyi. - Én úgy gondolnám, ki kellett volna festeni, a mint a kanapén nyugszik.
Mikor elhelyezkedtek Bandi bácsinál, a nyugalmazott katonatisztnél, Matyi az ablakon át egy nagy csomó tarka golyót látott az utczán lengedezni.
- Mi az? - kérdezte az apjától.
- Léggolyók, - felelte az apja.
Bandi kiszökött a szobából és a léggolyós után futott.
- Megálljon csak, bácsi! - kiáltott utána.
Az ember megállott.
- Mennyiért ad egy golyót?
- Tíz krajczárért.
- Annyi pénzem nincsen, - szólt Matyi, - csak két krajczárom van.
- Azért nem adhatok golyót, - felelt az ember.
- Hát legalább csak megfogni engedje, - rimánkodott Matyi. - Én még sohasem fogtam ilyen szép golyókat; nagyon szeretném egy kicsit a kezemben tartani.
- Jól van, - felelt az ember, - úgyis be akarok menni ide a boltba, s a golyókat nem vihetném be. Hát fogd, de erősen fogd ám.
Matyi örömmel vette a kezébe a madzagokat s ugyanabban a pillanatban föl is lebbent a levegőbe.
A golyók fölemelték.
Matyi megijedt, de nem bocsáthatta el a zsineget, mert mikorra észrevette, hogy száll, már akkor messze volt a földtől, s kitörte volna a nyakát.
Mondom, ugyancsak meg volt ijedve. Kezének minden erejével fogta a zsineget és csak úgy félszemmel látta, hogy alant a tornyok is csudálkozva néznek fölfelé.
Dicséretére legyen mondva, nem sokáig tartott az ijedtsége.
- Csak legalább azt tudnám, hova repűlnek velem ezek a golyók? - így tünődött a magasban. Jaj ha a csillagokig mennék! De szeretnék egypár fényes csillagot a zsebembe dugni! Este előraknám a szobában és ragyognának nekem.
Csakhogy az égen nem voltak fenn a csillagok. A nap sütött, Matyi csak a felhőket látta maga fölött fehérleni.
Eszébe jutott egy kép. Az angyalok voltak lefestve azon, a mint a felhők hátán hemperegve játszottak.
Matyi még sohasem játszott a felhők hátán hemperegve.
- Bárcsak oda repűlnénk, - gondolta - szeretnék egypár jóképű kis angyallal játszani.
- Adjon Isten, Matyi! mondanák azok, a mint meglátnának.
- Fogadj Isten, angyalkák, felelném én hozzájuk lépve.
- Mit hoztál? - kérdeznék kiváncsian.
- Szép színes léggolyókat, - felelném nevetve.
Azzal közzéjök ülnék és a léggolyókat szétosztva játszadoznánk.
Így gondolkozott Matyi az ég felé szállva, de a felhők még messze voltak és a levegőben egyetlenegy kis angyal sem röpködött.
Matyi lenézett. A föld a messze mélységben ócska mappa gyanánt tarkállott, megismerte a saját faluját is. Akkorának látszott az csak, mint egy kis darázsfészek, az emberek pedig olyan piczinyeknek látszottak, mint a hangyák.
A mint így lefelé vizsgálódik, látja ám, hogy nagy sereg madár repűl utána. A madarakat egy sas vezette. Nagy sas volt.
A két kiterjesztett szárnya elfödhetett volna egy kisebb fajta háztetőt.
- Jaj nekem! - szólt nevetve Matyi, - a madarak megválasztanak királynak. Madárkirály lesz belőlem!
A madarak csakugyan csudálkozással röpködték körűl Matyit. Bizonyosan azt hitték, hogy ő is madár. Utólérték Matyit, rászállottak a léggolyókra és ott himbálóztak, olyan csicsergéssel, a minőt a madarak választó gyűlésétől várhat is az ember. A sas a legfelső léggolyóba kapasz­kodott és ott billegett rajta.
A léggolyók egymásután pukkadtak szét a körmei között, mire Matyi lefelé kezdett eresz­kedni, mert a megmaradt léggolyók már nem bírták el a súlyát.
A madarak ijedten rebbentek szét. Maga a sas is megijedt. Azt hitték, Matyi pukkadozik harag­jában. Elrepűlt.
Matyi pedig ereszkedett szép lassan lefelé.
A saját faluját látta maga alatt mindinkább nagyobbodni.
A házakból kiszaladtak az emberek az utczára és kiáltozva mondogatták:
- Nini, micsoda madár jön!
- Nem madár az, - szólt egy czigányasszony, - hanem sárkány!
Bezzeg nagy volt a csudálkozás, mikor látták, hogy se nem madár, se nem sárkány, hanem Tapasztó Matyi ereszkedik le nagy borzasan a magas egekből.
- Honnan jösz, Matyi? - kérdezgették tőle.
Mire Matyi nagybüszkén megfelelt:
- Már csaknem a mennyországban jártam!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése